A Magyarországon forgalomba helyezett új személyautók száma 2010-ben negatív rekordot döntött: alig több mint 43 ezer új személyautót helyeztek forgalomba. Ez 72 százalékos visszaesés a válság által már részben érintett 2008-as évhez képest és 28 százalékos a 2009-es adathoz képest. A magyar cégautópiac a válság évei alatt átrendeződött. Új márkák kerültek az élvonalba, a korábbi egyeduralkodók, mint például a Suzuki, hátracsúsztak. A Hyundai három és fél éve még a 22. volt a rangsorban, 2011 első negyedéve végén már a 9. helyen állt. A piac annyira kicsi, hogy két-háromszáz darabos beszerzések képesek teljesen felborítani a sorrendet. Ma azon márkáknak fut a szekér, ahol odafigyeltek a flottapiacra.
A céges vásárlók arányának növekedését minden hazai importőr örömmel nyugtázta, sokan a flottaértékesítésre összpontosították erőforrásaikat. Egyes márkáknál a flottaarány látványosan alakult, az Opelnél például 45 százalékról 72-re ugrott 2008 óta, a Fordnál 2011 első negyedévében már 86,5 százalék a céges arány a személyautó-eladásokon belül. Van olyan márka is, ahol ez 90 százalék. Januártól márciusig a teljes piacon ez 68,5 százalék volt, a kishaszonjárműveknél 94,8 százalék.
A HVG Cégautó 2011 különszám közli a 2010-ben forgalomban lévő cégautómárkák ötvenes toplistáját. Íme, a top 10.
Márka | Cégautók száma 2010-ben | Céges az összesből |
1. Ford | 34 728 | 15% |
2. Opel | 32 692 | 8% |
3. Volkswagen | 27 097 | 10% |
4. Skoda | 18 079 | 11% |
5. Toyota | 15 828 | 13% |
6. Renault | 13 412 | 7% |
7. Suzuki | 12 459 | 3% |
8. Peugeot | 9 344 | 8% |
9. Mercedes | 8 928 | 16% |
10. Audi | 8 282 | 15% |