2011. január. 31. 17:27 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. január. 31. 17:22 Autó

Már szankcionálják az autópályákon előző teherautósokat

Már nem csak ellenőrzik, hanem szankcionálják is a rendőrök azokat a teherautósokat, akik nem tartják be az előzés tilalmára vonatkozó új közlekedési szabályokat.

A január 1-i változás, hogy a 7,5 tonnánál nagyobb tömegű teherautók és vontatók nem előzhetnek reggel 6 és este 22 óra között az olyan autóút- és autópálya szakaszokon, ahol azonos irányban legalább két forgalmi sáv van. Ez azt jelenti, hogy ezek a teherautók nem használhatják a belső sávot.

A háromsávos autópályákon viszont használhatják a középső sávot, a sebességkorlátozások betartásával. Az érintett teherautóknak olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy két ilyen jármű közé még akadálytalanul besorolhasson egy harmadik, ugyanilyen kategóriájú jármű.

Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, hogy ellenőrizni eddig is ellenőriztek a rendőrök, azonban ettől a héttől már szankcionálnak is.

A gyorsforgalmi utakon már jelzik a KRESZ változást a külföldi teherautósok számára is. Az autópályák bevezető szakaszainak végén azonban kint vannak még az előzési tilalmat feloldó táblák is. Ezek a táblák kint is maradnak, mert az éjszakai órákra nem vonatkozik a teherautók előzési tilalma. Ahol olyan előzést tiltó tábla van kihelyezve, amelyen nincs az időpontokat feltüntető kiegészítő jelzés, ott egész nap tilos előzni, nem csak az új szabályban megadott időkorlátokon belül.

Béni Gyöngyi, az Állami Autópályakezelő Zrt. szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy még decemberben egyeztettek a közútkezelők ezen a korlátozó táblák ügyéről. Mivel ezek szigorúbb korlátozást - azaz egész naposat és már 3,5 tonnától - szabnak meg, mint az új szabályozás, ezért úgy döntöttek, hogy ezek a táblák kint maradnak. A közútkezelők az új szabályozás gyakorlati tapasztalatai alapján a későbbiekben fognak a régi korlátozó és feloldó táblákról végleges döntést hozni.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.