Ne légy kövér, hamarabb meghalsz!
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutolsó jelentése szerint baleset következtében világszerte évente egymilliónál...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutolsó jelentése szerint baleset következtében világszerte évente egymilliónál több ember hal meg az utakon, a sérültek száma pedig 20 millió. A hazai főutakon átlag 500 méterenként történik baleset, emiatt minden ötödik kilométernél valaki életét veszti. A biztonsági öv a felére csökkenti a halálos balesetek számát, de ez még mindig igen sok. Az autógyárak is folyamatosan dolgoznak azon, hogy a kocsik minél biztonságosabbak legyenek.
A törésteszteken használatos bábok azonban az átlagos testtömegű autóvezetőnek és utasnak felelnek meg, miközben a vezetők között egyre több a túlsúlyos vagy kövér. Éppen a súlytöbblet miatt nehezen mozgó emberek járnak már a legkisebb távolságra is autóval. Dietrich Jehle traumatológus és munkatársai megvizsgálták, hogy a halálos balesetek végkimenetelében volt-e jelentősége az autóvezető testsúlyának is. Vizsgálatuk eredményeit az American Journal of Emergency Medicine közölte. A kutatók az amerikai statisztikai nyilvántartást (FARS) nézték át, melyben minden közúti balesetet nyilvántartanak.
A FARS adatbázis 2000-2005 között 168 049 halálos autóbaleset adatait tartalmazta. Ebből 155 584 eset felelt meg az értékelés szigorú követelményeinek, például tartalmazta az áldozatok testsúlyát és testmagasságát. A normál testtömegű autóvezető kockázatához képest már a mérsékelten elhízott sofőr 21 százalékkal nagyobb eséllyel hal meg az ütközéstben, míg a kórosan kövérek halálának esélye 56 százalékkal növekszik. Érdekes megfigyelés, hogy a sovány emberek halálos autóbalesetének kockázata is nagyobb, mint a normál súlyúaké. A kutatók hangsúlyozzák, hogy az autógyáraknak figyelniük kellene a kocsik tervezésénél a mind súlyosabb vevőkre.