Ez már a „nagyon nagyon nagyon” Swift, legalábbis így hirdetik. Érezték a marketingesek is, hogy újítani kellene valahogy, ha már a külsőben nem sikerült, ezért visszanyúltak Antoine de Saint Exupéry-ig, annak is A kis herceg című halhatatlan regényéig. A klasszikus műben a rókával való diskurzusban hangzik el a könyv egyik tételmondata: „ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan”. Nos, ezt a valóban tényszerű megállapítást választotta a Suzuki is, hogy reklámkiadványában kiemelt helyen közölve belopja magát a potenciális vásárlók szívébe („hallod, milyen már, hogy a japánok A kis hercegből idéznek, hallod?”), másrészt, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy ez a Swift néhány apró változtatástól eltekintve kiköpött olyan, mint a régi Swift.

Legalábbis kívülről. Most persze kicsit igazságtalanok vagyunk vele, mert azért teljes kilenc centiméterrel hosszabb lett az elődjénél, s ekkora méretváltozást már észrevesz az ember, pláne. Lankadt állapotban nem tűnik fel a nagyobbodás, a hátul ülők lábtere nem éppen fejedelmi, és a csomagtartóba sem biztos, hogy elfér a több rekesz sör a szilveszteri bulira – hiába duzzadt meg a Swift, a csomagtér nagyjából tíz literrel növekedett csak. Annak ellenére egyébként, hogy óriásinak tűnik az Altóhoz képest, a csomagtartója ugyanazt nyújtja: semmit. Hova lettek akkor a méretkülönbségekből adódó centik? Nem mondanánk, hogy a hátsó üléseken keleti kényelem fogad, de legalább el lehet férni, és ha nem túl nagydarab emberek ülnek elől, akkor akár még gyógymasszőr segítsége nélkül is ki tudunk szállni a Swiftből, mondjuk Hévízen. Vagyis nem túl megterhelő vele a hosszabb út sem.

bcs

Olyannyira, hogy a miniség és a legendás suzukiság miatt úgy érezzük magunkat, amikor először beülünk a Swiftbe, mintha szívlapáttal tarkón vágtak volna. Vöröslő fejjel és zavartan nézegetünk körbe, nem lehet, hogy rossz kocsiba szálltunk, és ez mondjuk az agyondicsért Kizashi? Mert ez a Suzuki belülről egyáltalán nem snassz, már ha suzukiságon az évtizedekkel ezelőtti igénytelenséget és olcsóságot értjük.

Ez a Swift viszont kifejezetten izgalmas autó. Igazi autó formája és megjelenése van, mi több, vezetni is éppen olyan, mint egy komoly autót. Ezt akartuk írni a Swifttel töltött első nap után, de később rájöttünk, hogy ez megbocsáthatatlan csúsztatás volna. Ez a Suzuki ugyanis már nem a két évtizeddel ezelőtti, kabaréjelenetekben és kocsmai viccelődésben lesajnáló mosoly kíséretében emlegetett Suzuki. Ez nem egy „majdnem autó”, sőt. A maga kategóriájában a csúcsot megközelítő vérprofi versenytárs. Nem a magyarok olcsó autópótlója, afféle 21. századi Trabi, hanem gazdaságos, biztonságos, erős és sokféle feladatra alkalmas modell.

A belső térben igazi anyagokat találunk. Teljesen vállalható műanyagokon pihentethetjük a szemünket, és ez valahol perverz örömöt nyújthat a sofőrnek: a négymilliós kisautóban nagyságrendekkel jobbak a borítások, kapcsolók és betétek, mint a 13 és fél milliós XL 7-esben, pedig ez is, amaz is Suzuki. Az ajtót belül díszítő krómhatású, feltehetőleg kemény műanyagból készült csík sem áraszt gagyi feelinget, sőt. Kifejezetten tetszetős. Szemet melengető a piros fény, ami belül újra és újra visszaköszön, letisztult, nem túl éles, szemet bántó, de nem is az a túlságosan selymes, elfolyó, hanem valahogy a feng shui szabályai szerint kikalibrált.

Az összes visszajelző esetében pengefényszerűen működnek a mutatók. Ez azt jelenti, hogy például a sebességmérő mutatója, nemcsak mondjuk a 60-as számra mutat, de ha egy képzeletbeli vonallal összekötjük a mutató végét a számmal, nos, a szám környéke is élesen pirosan világít. Mintha forrón izzana az a hely, ahova a pálcika mutat. És ez így van az olajnyomás- és a fordulatszámmérő és a benzinmutató esetében is. Szükséges? Nem. Fölösleges? Igen. Mindezek ellenére jól esik? Naná! Ezek miatt az apróságok miatt van az, hogy nem tűnik népautónak a Swift, és éppen ezek azok a dolgok, amiket nem várnánk egy Suzukitól. És olyan, de olyan jól esik meglepődni, újra és újra kellemesen csalódni! Ilyen kellemes meglepetést nyújt a gyorsan és erősen dolgozó ülésfűtés, a pontos klímaberendezés, és kézre állnak a gombok is a tetszetős kormánykeréken. Erről még egy mondat: a volán ez esetben kifejezetten szépre és ízlésesre sikerült. Beleértve a beledolgozott fémbetéteket is, amikkel így már-már sportos benyomást kelt, sőt, annyira csinos és jó fogású, hogy magasabb kategóriás kocsik volánjai is elpirulnának mellette.

Ez a sportos benyomás az autó egész viselkedésére jellemző. Persze, nem a Forma-1-re kell itt gondolni, de nem kopognak az anyagok, a karosszéria meglepően feszes, merev, a Swift meghökkentően jól kanyarodik, semmi dülöngélés, semmi nyiszegés. Amit egyébként az Altóban dicsérni tudtunk, azt a Swiftben is jó szívvel emlegetjük. Ilyen például a váltó. Gyors, pontos, és vessenek meg érte, de kifejezetten élvezetes eszköz. Néha azon kaptam magam, hogy kizárólag a jobb kéz számára nyújtott bizsergető érzés miatt váltottam néhányat hirtelen le vagy fel. És ez bizony nagy fegyvertény. Méghozzá azért, mert azt jelenti, nem muszájból, elérhetősége, ára miatt kell Suzuki Swiftet venni, hanem azért, mert egy élvezetes vezetési élményt nyújtó ügyes kis autó lett belőle.

Igaz, pörgetni kell benne a motort, 2500-as fordulatig szinte nem történik benne semmi, bárhogy is nyomjuk a gázt, ám az említett fordulatszám fölött életre kel, és 5000-ig nagyon virgoncan lehet vele közlekedni. Ha ütjük, vágjuk, nyomjuk, toljuk, csak emelkedőn fölfelé és dugóban hajtjuk, és ráadásul mínusz tíz fok van, akkor sem lehet nyolc liter fölé vinni a városi fogyasztását. Mondjuk, hat liter alá se nagyon. Kárpótol érte viszont az élvezet. A nagyobb motorral felszerelt családi egyterűek sokszor imbolyognak, nem is mindig szívesen lép bennük oda a sofőr. A kis Suzuki viszont kifejezetten kiköveteli úttartásával, merevségével és éledező motorjával a kövér gázokat és az időnkénti gyorsulgatást.

Meglehet, néha relatív a gyorsulás- és a sebességélmény, a táblázatokat böngészve kiderül, hogy hiába VVT a motor és hiába hoztak ki belőle 94 lóerőt, valahogy így is több, mint 12 másodperc kell a százas tempó eléréséhez. Ehhez, a korábbi, kicsit nagyobb, de elavultabb és 92 lóerős motorral 11 másodperc is elég volt. Mi több, az új Swift könnyebb lett néhány kilóval, ezért is érthetetlen a gyorsulási idő romlása. A csoda mégis az, hogy érzésre 10,5-11 másodpercnek tűnik a 12,3-as sprint.

bcs

Ami viszont határozottan nem jó az új Swiftben, az az ülés. Van oldaltartása, van keménysége a szivacsnak, mégsem az igazi. Feltehetőleg azért, mert ellentétben más gyártókkal, akik arra törekszenek, hogy egy adott forma a lehető legtöbb, legváltozatosabb méretű és súlyú embernek legyen kényelmes, a Swiftben olyan érzése van az embernek, mintha egy standard magasságú és súlyú alany számára készítették volna el a megfelelő ülést. E miatt viszont mindenki, aki nem éppen, mondjuk 175 centiméter magas és 68,5 kilogramm súlyú, 15-20 perc után elkezdi kényelmetlenül érezni magát. Nem tragikusan, és súlyfürdő által nem kikezelhetetlenül, de vitán felül ez, vagyis az ülés minősége a Swift leggyengébb pontja.

Érdekes, hogy meglehetősen felextrázott változatban ülünk, de benne például tolatóradar. Nem mintha olyan nagyon hiányozna, de a szupermini Altóban volt, és aki onnan akar átülni a Swiftbe, talán hiányolni fogja. Van viszont benne rengeteg más dolog: beépített telefonkihangosító, Bluetooth, mp3-at olvasó rendszer USB-porttal, tempomat, az eddigi legpofásabb kulcs, amit ráadásul el is felejthetünk, mert ha a zsebünkben lapul, nélküle is nyitható a két első ajtó, az indításra pedig ott van a start/stop gomb. A wekerlei fekvőrendőrök meg sem kottyannak neki, kettesben, kissé lelassítva nem fenyegeti semmi veszély az autó alját. Ráadásul harapós benne a fék is, talán amiatt is, hogy a GS modellben hátul is tárcsafék segíti a gyors lassulást. A sportos papák is szerezhetnek maguknak néhány kellemes percet, ha végre kiszállt a család a kocsiból, és kikapcsolják az ESP-t.

Szóval, nem lehet már lesöpörni az asztalról a Swiftet, a maga kategóriájában igazi versenytárssá nőtte ki magát. És tegyük a kezünket a szívünkre: nem ez tette naggyá a Suzukit? Olcsó, takarékos és szinte elnyűhetetlen motorú kisautókat gyártanak már hosszú évtizedek óta. És íme, most már magas minőségben, kényelmes és megbízható extrákkal is. Ámbár az új Swift nem olcsó. A belépő modell vételára 3 millió 157 ezer forintról indul, viszont ebben már benne van a menetstabilizátor és a klíma ára is. Az általunk tesztelt GS-ért 4 millió 17 ezer forintot kérnek, viszont ez már teli van extrákkal. Mivel a Fiat Grande Puntóra, Skoda Fabiara, Citroen C3-ra, Peugeot 207-esre időnként óriási akciókat hirdetnek, valószínűleg nem mindig a Swift nyújtja a legjobb ár-érték arányt. Mindenesetre, a Volkswagen Polo Comfortline és Highline felszereltségi szintjei között álló GS egyáltalán nem drága, sőt. Csak éppen már nem olcsó szuperfapadosságával, hanem kedvező árú felextrázottságával lehet vonzó sokak számára. Kérdés, lesz-e erre kereslet Magyarországon. Az utolsó pillanatban direkt felmentünk a Suzuki honlapjára, ahol éppen akciót hirdettek: a Suzuki 1,3 GLX CD AC 3 444 000 forint helyett 2 690 000 forintba kerül, ám ez még a régi Swift. Amennyiben az új modellre is lesznek ilyen akciók, biztos nem marad el a siker.

Műszaki adatok és képek az Autómenedzser.hu autós portálon, ahol most 50 ezer forint értékű üzemanyag-utalványt nyerhet.