Mini Cooper D teszt: felejtsd el, hogy dízel!
Féltem a Minitől, féltem attól, hogy egy év után is tetszeni fogunk-e egymásnak. Legutóbb a legerősebb, 211 lovas változatba szerettem bele, mit fogok kezdeni én egy dízellel? Ráadásul télen. Aztán megláttam, beindítottam, behangoltam és belezúgtam. A Mini már csak ilyen, legyen benzines, legyen dízel.
A dízelmotor miatt nem kellett aggódnom, a Toyota-örökséget PSA motorok váltották. Ám az új Mini Cooper D-ben már bajor motorszív, a kétliteres alapmotornak a BMW-mérnökök által átdolgozott, csökkentett hengerűrtartalmú variánsa dobogott. Nem értettem először, hogy lehet ennyire élénk, fürge, mohó és habzsoló ez a kisautó. Hogy lehet ilyen erő 112 lóerőben? Hogy érezhetem versenyautónak a dízel Minit? Szégyelltem is magam emiatt, nekem már ennyi is elég? A választ erre a BMW adta meg.
Tesztautónk közepes felszereltséggel bírt: sportos üléseit vászon-műbőr kombinációja borította, sok csillogó krómot használtak, a ráncfelvarrás során megváltoztatták a klíma és a rádió kapcsolóit, maradt az arasznyi átmérőjű, hatalmas sebességmérő, maradt az ergonómia teljes hiánya, a dizájn győzelme az ésszerűség és a praktikum fölött. De pontosan ezért szeretjük. És azért, ahogy megy. A változások a külsőt is csak halványan érintették, maradt a gömbölyded forma, a sportos, vidám karakter. Új a csinos lökhárító, amely immár jobban védi a gyalogosokat, újak a levegőbeömlő-nyílások, módosult a békaszem lámpa. Alapesetben ezek még halogén izzókat tartalmaznak, ám némi felárért (290 ezer forint) xenon jár, adaptív világítás funkcióval. A hátsó lámpák LED-esek, a féklámpa dinamikus (vészfékezésnél villog), a ködlámpa pedig alacsonyabbra költözött.
Nyugaton státuszmentes autó a Mini, a szexis titkárnő, a meleg politikus, a korrupt focibíró, a kiégett művész, a sikeres bróker, a vegetariánus hentes, a frissdiplomás békeaktivista, az elegáns orvos, az idegenlégiós hokis, a feltörekvő termékmenedzser, az elvált iskolaigazgató egyaránt büszkén hajtják. Nálunk kissé más a helyzet, nagyobbak a társadalmi különbségek, a Mininek így nagyobb a sznobságtartalma. Itthon többet akarnak tulajdonosai kifejezni annál, hogy függetlenek, kreatívak, különcök.
A gyártók elképzelései szerint a dízel Mini elsősorban nem a száguldásról szól: start-stop funkcióval, fékenergia-visszanyerő rendszerrel és váltásra figyelmeztető jelzéssel szerelték fel. Ez utóbbival a tesztelés során nem találkoztam, időm nem volt figyelni, hisz vezettem a kis méregzsákot, ami, nem tudom, említettem-e már, nagyon állat. Kanyarokban előcsalja belőlünk a bátorságot, fantasztikusan lehet sodródni a kanyar ívén – persze néha lesodródunk, de egy kis gázelvétel majd gázadás segítségével visszanyerjük az egyensúlyunkat –, jól bírja a terhelésváltásokat, elég merev ahhoz, hogy ne boruljunk fel.
A multilink hátsó futóműnek köszönhetően a kerekek egymástól függetlenül reagálhatnak, így az egyenetlen útfelület nem a futómű egészére van hatással. A biztonságról az egylengőkaros, központi rugóstagos, szimmetrikus, azonos hosszúságú hajtótengelyek gondoskodnak. A futómű részben alumíniumból készül, az egész autóra jellemző a könnyűszerkezetes építés.
Kemény, könyörtelen utcai raliautó, nem becéz, hanem gokartosan ráz, egyszóval: fantasztikus. Váltója határozottan kapcsol, elég rövid úton, partner a sebes haladásban. Nyomtávja széles, nagy a tengelytáv, rövidek a túlnyúlások, alacsonyan van a tömegközéppont és a kerekeket kitolták a sarkakba. Imádja a várost, a szűk utcákat, a csúszós felületeket. Csoda, hogy nem csaptam oda semminek. Autópályán szépen küzd, a belső sávban jól érzi magát, azonban a szél könnyen elbánik vele, két erős kézzel kell markolni a kormányt, ha nem akarjuk a kamionok oldalán, vagy a nullás elválasztó kövein végezni.
Aki a dizájn és a dinamikus vezetés miatt a Mini Cooper D mellett teszi le a voksát, a sok öröm mellett néhány keményebb gombócot is kénytelen lenyelni. A zajszigetelés pocsék, halljuk a futómű csattanását, az út egyenetlenségét, a dízel kerregését, a kipufogó morgását és a szomszéd autóban veszekedő család fekete fellegeinek dörgését, sőt – bár ennek nincs köze a hangokhoz – az üvegen át érezzük a szomszéd Accordból kilógatott cigi füstjét. Hideg indításkor zavaró a dízel, de ha bemelegszik a motor, már alig hallani hangját, az összzaj elnyomja.
Ha már elkezdtem szidni a kicsi kocsit, nem hagyom abba: normális, családi üzemben az autó használhatatlan, szűk, kicsi, kényelmetlen. A hátsó sorban a fiam is kínlódott, igaz, már nagyot nőtt, de az első ülés komfortjával sem volt elégedett a család. A csomagtartót nem is mutattam, nem is volt. Csak akkor lehet használni, ha ledöntjük az 50-50 arányban dönthető hátsó üléseket. Ekkor viszont pofás kis áruszállítót kapunk, két számítógép dobozban és tartozékai, lapos monitorokkal együtt simán befért.
Részben a részecskeszűrőnek és az oxidációs katalizátornak köszönhetően papíron 99 gramm/kilométer szén-dioxiddal terheli a környezetet a Mini Cooper D. A sajtóanyag szerint 3,8 literes az átlagfogyasztása. Ismerve a menettulajdonságait, ennek a duplájával is kiegyeznék, de a 800 kilométeres tesztelés során mért 5,7 literes átlaggal is megelégedtem. Mert a lényeg nem ez, hanem ahogyan a Mini Cooper D megy. Gyári adatok szerint a common-rail befecskendezéssel és változó geometriájú turbóval szerelt erőforrás 9,7 másodperc alatt gyorsítja az autót 0-ról 100 km/h-ra. A hatos sebességfokozat hosszú, 120-nál 2000-et forog a főtengely, a 100-as tempót lezongorázza 1600-1700-as fordulaton.
A start-stop 3,5 foknál bekapcsolódott a takarékoskodásba, a kuplung felengedésével szinkronban rögtön beindult a motor. Fékezés közben energia termelődik, amit újra felhasznál az autó. Ennek az energiának egy részéből elektromosság lesz az intelligens generátorvezérlésnek köszönhetően. A műveletet egy átalakító végzi el. A folyamat során gyorsítások és fékezések alkalmával az akkumulátor töltésére szolgáló energia termelődik. A gázpedál felengedésére az akku töltése fokozódik, míg a gyorsítás során csökken.