Az okosabb gépkocsik és a jobban megtervezett utak segíthetnek ugyan abban, hogy az idős vezetők tovább maradjanak a volán mögött, de előbb-utóbb mindenki túléli vezetőképes korát - a férfiak általában hat, a nők pedig átlagosan tíz évvel. És mivel idős korra csökken a lakóhely-változtatási kedv, nagy valószínűséggel sokan közülük továbbra is elővárosokban fognak élni.

"Az eredmény a mobilitási szakadék kialakulása - mondja Joseph Coughlin, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) időskorúak problémáira megoldást kereső laboratóriumának vezetője. - Sokak számára az otthon nemcsak lakóhely lesz, hanem szinte börtön, amelyet nem képes elhagyni". 

Az egészséges idős vezetőkre nem feltétlenül leselkedik több veszély, mint fiatalabb társaikra, de sok idős embernek lehet olyan az állapota, hogy az már hatással van vezetői képességeire.

Coughlin szerint egy negyvenévesnek hússzor több fényre van szüksége ahhoz, hogy éjszaka úgy lásson, mint egy húszéves. Az idősebb vezetők rendszerint kevésbé pontosan mérik fel a sebességet és a távolságot, a reflexeik is lassúbbak, könnyebben összezavarodnak, és kevésbé ruganyosak, ami csökkenti azt a képességüket, hogy megforduljanak, és úgy tájékozódjanak afelől, hogy ki van mögöttük vagy mellettük. Az idős vezetők végzetes baleseteinek száma az egészségügyi nyilvántartás alapján 75 évtől kezd érzékelhetően megnőni. A 85 évesnél idősebb vezetők mutatója rosszabb, mint a tinédzsereké vagy a húszas éveik elején járóké.

Ennek az a legfőbb oka, hogy az idősebb vezetők sérülékenyebbek, és kisebb esélyük van egy baleset túlélésére vagy a baleset során keletkezett sérülésekből való felépülésre. Elsősorban karambolokban vesztik életüket: a közúti balesetek 70 évesnél idősebb halálos áldozatainak 61 százaléka ütközéses baleset miatt veszti életét. Az áldozatok 16 százaléka utasaik közül kerül ki.

A képességek romlását sokan a vezetési szokások megváltoztatásával igyekeznek kompenzálni. "Én sosem sietek" - magyarázza Grace M. Sanders 87 éves nyugdíjas titkárnő Atlantából. Grace gondolatban alaposan megtervezi az útvonalát, mielőtt elindul hazulról. Igyekszik elkerülni az építési területeket, és ha esik, nem ül kocsiba. Buszra is szállhatna, de ha mennie kell valahová, mégis inkább a gépkocsit választja. "Mindig is függetlenségre vágytam, és egész életemben megőriztem az önállóságomat" - húzza alá.

Az AP amerikai hírügynökség szerint az új technológiák, amelyek egy része a katonai és kereskedelmi repüléstől származik, segíthetik az idősebb vezetőket abban, hogy több időt és nagyobb biztonságban töltsenek a volán mögött. Az ütközéselhárító rendszereknek a gépkocsiba beépített érzékelői figyelmeztetik a vezetőt a balesetveszélyre. Még arra is képesek, hogy átvegyék a szerepét, és helyette működtessék a féket. Egy hasonló technológia a párhuzamos parkolásban segíti a vezetőt. Az éjszaka látó rendszerek az egyik legkínzóbb gondtól mentik meg az idős embereket.
Helyzetük javítása azonban nem mindig igényel új technológiát. Van, akinek az is elég, ha nagyobb kezelőgombokat tesznek a gépkocsiba, amelyeket könnyebb megtalálni. Egy fogantyú elegendő lehet ahhoz, hogy segítse a be- és kiszállást, egy megnagyobbított tükör pedig szükségtelenné teszi a sok forgást.

"Ezek a megoldások meghosszabbíthatják néhány idősebb ember vezetői karrierjét, de semmiképp sem tekinthetők csodaszernek" - figyelmeztet Bonnie Dobbs, az Albertai Egyetem gerontológiai professzora. Szerinte a sok új műszaki megoldás összezavarhatja az idős vezetőket, túlságosan magára vonhatja a figyelmüket, ami szintén balesethez vezet.

A jobban tervezett utak is segíthetnek. A körforgalom például lehetővé teszi a közlekedési lámpa nélkül kanyarodást, és csökkenti a balra kanyarodás során bekövetkezők ütközések számát, ami nagyon sok idős vezető halálát okozza.
"Amivel egyelőre nem nagyon foglalkozik senki, az az, hogy miként őrizhető meg az idős amerikaiak mobilitása akkor is, amikor már nem képesek járművet vezetni - mutat rá Sandra Rosenbloom, az Arizonai Egyetem professzora. - Ahogy idősebbé válnak és elveszítik járművezetési képességüket, az emberek úgy szűkülnek be, úgy lesz egyre kisebb a baráti és tevékenységi körük, míg végül odáig jutnak, hogy már el se hagyják az otthonukat". 

A tömegközlekedés, a buszok és a vonatok nem jelentenek megoldást a legtöbb olyan ember számára, aki nem tud többé vezetni. Ugyanis mire ez bekövetkezik, a vezetést lehetetlenné tevő fizikai és mentális feltételek azt is megakadályozzák, hogy az illető eljusson a buszmegállóba, és ott várakozzon, kiváltképpen ha egy padot sem talál, amelyre leülhet. A nehézség, amivel az jár, hogy valaki felszálljon a járműre és lejusson róla, szintén visszatartó tényező. Sok idős ember - különösen a 80 év fölöttiek - attól is félnek, hogy a buszon egyensúlyukat vesztik, és megsérülnek.

A 73 éves Marcia Savarese tizenhat évesen kezdett vezetni. Két évvel ezelőtt agyi érkatasztrófája volt, és több mint egy évig nem vezetett, hanem a barátaira támaszkodott, vagy drága taxit és személyszállító cégek szolgálatait vette igénybe.

Ma azonban már ismét vezet annak ellenére, hogy perifériális látása egy részét elveszítette. Hogy ellensúlyozza a hiányt, hozzászoktatta magát ahhoz, hogy többet forgolódjon, mint korábban. Ritkán vezet sötétben, és nem használja az országos autópályákat. A bevásárlásait kora délelőtt végzi, amikor a parkolók csaknem üresek. Alig távolodik el pár mérföldnél messzebbre az otthonától.

"Úgy érzem, biztonságosabb másoknak, ha azon a környéken maradok, amelyet ismerek - érvel a virginiai Viennaban lakó özvegy, aki nem akar elköltözni otthonából, ahol 40 éve él. - Itt érzem kényelmesen magam. Itt vannak a barátaim, az orvosaim... Minden ideköt".