20 év nagy idő egy autómodell életében, de a Mazda MX-5 nem öregedett egy szemernyit sem. Ugyanolyan üde, fiatalos és pajzán, mint amilyen volt a kilencvenes években. Változtak a fényszórók, az idomok, modernebbek és erősebbek a motorok, a fékek, a futómű. ESP vigyáz, hogy ne forduljunk fel, benzint is kevesebbet eszik. De a lényeg változatlan: hátsókerekes érzéki kabrió, feszes futóművel, atompontos váltóval és könyörtelenül közvetlen kormányművel. A Mazda MX-5 legális drog: betelni nem lehet vele, leszokni róla lehetetlen. Ha lenne pénzem, azonnal megvenném ezt a sorszámozott modellt.

További képek a galériában

am

Tesztautónk egy 2000-es jubileumi sorozat 1195. tagja, belépő egy olyan klubba, ahol mindenki vidám, mindenki vigyorog. A sorszámozott élményautót nem tízmilliókért kínálják, csak pár százezer forint felára egy normál vászontetős változathoz képest. 1,8-as, 125 lovas motor hajtja a piros ördögöt, a jubileumi felszereltségbe az alábbi extrák tartoznak: ködfényszórók elöl, bőrkormány és sebességváltó gomb, króm első légbeömlő keret, fényszóró keret, kilincsek és ködfényszóró keret, alumínium pedál szett, 17 hüvelykes felnik, színrefújt bukócső borítás, 20th Anniversary szőnyegek, az autó fényezésének megfelelő szegéllyel, 20th Anniversary logó ezüst színű, sorszámmal, küszöblécre illesztve (sorszám 1195), 20th Anniversary logók kívül oldalt, az oldalsó jelzőlámpa felett, manuális légkondicionáló, toronymerevítő. Mindez 6,446 millió forintért.

Az első öt kedvenc autóm között még mindig ott van bebetonozva a Mazda MX-5 kabrió, az autó, amely a legkevesebb pénzért a legnagyobb élvezetet nyújtja. Nem közlekedési eszköz, maga az út a gyönyörhöz. Újra szerelmes lettem ebbe az autóba, a kis piros dög megmérgezte a szívemet.

Vezetni tudni kell az MX-5-öt, még a legkisebb motorral is fickándozik a kezünkben, két kézzel, szoros fogással kormányozzuk, hogy féken tartsuk szilaj ösztöneit. A legkisebb kormánymozdulatra is örömmel reagál, imádtam bevágni a kanyarokat, kipördülni a körforgalomban, csikorgó kerekekkel kitörni a kereszteződésekből. Autópályán picit visszafogottabb viselkedést kíván az autó, precíz és megfontolt irányítást, az M0-ás betonfala mellett legkisebb félrenézést, egykezes kormányfogást is büntet.

am

Futóműve kemény, de nem rázza le a vesénket, hangja bódító. Ritkán engedtem 5000 fordulat fölé a motort, alatta is eléggé gyors, a piros mezőben már nagyon üvölt. A motorhang vérpezsdítő, szinte a hátsó tengelyen ülünk, nyitott tetővel eggyé válunk a környezettel, érezzük, megéljük a külvilágot. Illatok, bűz, a természet titkos hangjai tárulnak érzékeink elé. Néha egy-egy bogarat is lenyelünk, tűz ránk a nap, permetez az eső. Autópálya-tempóig elviselhető a nyitott tető, igaz engem nem érdekel a szél, a bűz, a hideg. A csomagtartó 150 literje pont elég két főre, tetszik puritánsága, nincs bélelve a teteje, tompa puffanása klasszikus autókat idéz, amikor még a kocsi lemezből volt és nem műanyagból. Belseje is egyszerű, nyújtott lábakkal vezetünk, kézre áll minden, manuális a klíma, gyengén szól az alap rádió. A komolyabb felszereltség bőrkárpittal, Bose hangrendszerrel, ülésfűtéssel kényeztet. De nekem elég a fapad.

Pár centivel az út fölött ülünk, alulról szemléljük a többi autóst. Néha - főleg, ha egy-egy Iveco Daily mászik ránk – félelmetes ez az érzés. Amikor az M0-áson kamionok közé szorultam be egy dugóban, bepánikoltam, a tetőt magamra húztam, mint egy burkot. Az MX-5 nem bírja a bezártságot, szabadnak született. Második autónak ezért nem ajánlott. Mindig ő lenne az első. Inkább otthon maradna a család.

Meglepő fogyasztással zárta a négyszáz kilométeres tesztet a Mazda MX-5: vegyes használatban, autópályán és városban egyaránt rendesen meghajtva csupán 7,3 liter benzint fogyasztott száz kilométerenként.

Biró Csongor

am