2009. július. 31. 12:48
HavariaPress
Utolsó frissítés: 2009. július. 31. 12:38
Autó
Újraélesztették a lángoló autóból kimentett egyik sérültet
Egy 18 éves fiatalember vezette azt az autót, mely árokba borult, majd kigyulladt Szeged közelében. A jármű két utasának sérülései életveszélyesek, a sofőré súlyosak - tudta meg a HavariaPress.
A pénteken reggel 8 óra körül, az 55-ös út Szeged közeli szakaszán történt balesetet az elsődleges információk szerint gyorshajtás okozta. A 18 éves sofőr egy benzinkúti behajtónál vesztette el uralmát gépkocsija felett. A Volkswagen Passat az árokba zuhant, eközben kiszakadt az egyik első kereke, majd a gépkocsi kigyulladt. A gépkocsiból a tűzoltók mentették ki a sérülteket.
A sofőr sérülései súlyosak, azonban mindkét középkorú férfi utas állapota életveszélyes. Egyiküket a helyszínen újra kellett éleszteni. A baleset helyszínén félpályás útzár volt a mentés idején. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit; a fiatal sofőrrel szemben büntetőeljárás indult.

Itthon
MTI
2009. július. 31. 08:32
Félpályás útlezárás az M7-esen kamionbaleset miatt
Itthon
MTI
2009. július. 31. 12:13