© Citroën

Izgatottan fészkeltem be magam a legnagyobb francia limuzinba, a Citroen C6-osba. Egy pár órás ismerkedés erejéig találkoztam korábban is az idén már második évét taposó autóval, de az csak arra volt jó, hogy megjöjjön az étvágyam a különc franciához. Rendkívüli formanyelven, érzéki forradalmár vonalakkal szólal meg a C6-os, azt az irányt követi, amit annak idején a DS elkezdett, majd az XM folytatott, dizájnja szabadon eresztett, túlburjánzott, elszállt víziók megtestesülése. Egyedül van a piacon és valószínűleg egyedül is marad, ez legfőbb értéke.

© Autómenedzser

Könnyek helyett vegyes érzelmekkel küzdök, amikor az autóról véleményt kell mondanom: lenyűgöz a C6-os formája, kényelme és emberre szabottsága, ugyanakkor nem vagyok megelégedve az autó belső kialakításával és minőségével. Mert egy ilyen csodabogárból üvöltenie kell a luxusnak, a finom eleganciának, a páratlan megoldásoknak. Ehelyett C3-asból, C4-esből és C5-ösből ismerős kapcsolók, gombok és alkalmazások ordítanak. Hol vannak a beltérből az extravagáns és exhibicionista álmok? Amilyen egyedi, olyan konformista az autó beltere, mindent alárendeltek a kényelemnek, valamint a technikának. És ezekben nagyon jó a C6-os.

Középszerű ugyanakkor a kissé imbolygó PSA-kéziváltó, a túl bonyolult és ergonómiailag rosszul kialakított középkonzol. A tesztautó sajátossága volt a 2,2-es HDI-motor és a kézi váltó, ha én ilyen autót vennék, biztos nem választanám egyiket sem. A takarékos dízelmotor túlságosan alulbecsült, nehezen mozgatja a közel kéttonnás limót, ehhez a kocsihoz hathengeres motorok illenek, automatikus váltóval összehangolva. A korábbi pár órás tesztvezetésen ilyenhez volt, szerencsém, őszinte megelégedésemre.

A java csak most jön. Kattintson a folytatáshoz.