2007. május. 07. 15:33 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. május. 07. 15:42 Autó

Két halálos áldozatot követelt a flúgos futam

Minden évben 100 gazdag autóbolond méri össze tudását és autója teljesítményét a Gumball 3000 elnevezésű versenyen. Idén azonban rossz véget ért a móka.

A Ferrarik bevonulása
Lamborghini, Ferrari, vagy Porsche a gazdagok kiváltsága. A legtöbben közülük nem is a presztízs, hanem a sebesség iránti vonzódás miatt választják a sportjárgányokat. Egy a törvényesség határát súroló versenyen pedig ki is élhetik szenvedélyüket.  Ám idén a viadal egy 67 éves férfi és felesége halálát okozta Macedóniában, ahol két brit állampolgár okozott balesetet. Korábban hírben számoltunk be arról, hogy a férfi a balesetet követően szívinfraktusban elhunyt. Felesége súlyos sérülésekkel került kórházba, ahol később meghalt. A 30 és 32 éves angol férfiakat közúti közlekedés veszélyeztetése, illetve cserbenhagyás miatt őrizetbe vették – tudatta a macedón rendőrség szóvivője. Az első vizsgálatok szerint, ugyan nem ők hibáztak, ám az ütközés után elhagyták a helyszínt. Egy másik autóban Qafasan-ban az albán határon tartóztatták fel őket.


Szemtanúk szerint a nagy sebességgel közlekedő Porsche a Strugát és Qafasant összekötő úton összeütközött egy Volkswagen Golffal, amely valószínűleg nem adta meg az elsőbbséget. Az ütközés következtében autó lerepült az útról. Mivel a Porsche egy konvoj részeként, másik négy luxusautóval együtt száguldozott, az angolok egy orosz rendszámú BMW-vel gyorsan el tudtak menekülni a helyszínről – tudta meg a MAKFAX, macedón hírügynökség. A már korábban is nagy port kavart versenyt, a szörnyű esemény miatt London helyett, Bratislavában befejezték.

Az 1999 óta megrendezett eseményre 28 ezer font, vagyis közel 41 ezer euró a nevezési díj egy autó és két utasa részére. Minden további résztvevő után 12 ezer fontot kell fizetni. A Lamborghini, Rolls-Royce és más luxusjárművek tulajdonosai eddig baleset nélkül megúszták a veszélyes versenyt. Most azonban megrendülten szembesültek a tragédiával. Sokan közülük, mint például az idén először induló Adidas képviselői, soha többé nem kívánnak rajthoz állni. A sportszergyártó cég egyébként két autóval, egy Lamborghini Gallardoval, illetve egy Maserati Quattroportéval versenyzett. Előbbit az amerikai hip-hop énekes Xzibit, utóbbit pedig a Jamiroquai frontembere, Jay Kay vezette. A résztvevők és a szervezők kijelentették, mindent megtesznek, hogy segítsenek az elhunytak családjának.

A Gumball - melyet a német hatóságok törvénytelennek, életveszélyesnek nevezték és be is tiltottak - Londonból rajtolt, majd Amszterdamon keresztül, a németországi Hahn-ban folytatódott. Innen az autókkal együtt Isztambulba repültek a versenyzők. Majd Athénen keresztül Thesszalonikiben, illetve Tiranába és Pozsonyba száguldoztak tovább. A cél eddig Londonban volt és lett volna idén is, a tragédia miatt azonban korábban befejezték. Hivatalosan ugyan nem jár trófea a leggyorsabb autósoknak, de az interneten pontosan nyomon követhető a rangsor: ki mennyivel ment, illetve mekkora bírságot kellett fizetnie. A verseny ellenzői szerint a legnagyobb problémát az okozza, hogy sokan azt gondolják, pénzzel mindent meg lehet úszni. A reklámok és a számítógépes játékok pedig hősnek nevezik a szabálytalankodókat és így rossz példát mutatnak a gyerekeknek.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.