Közlekedés hvg.hu 2018. február. 11. 09:59

Át a piroson, sorompóval együtt

Azzal védekezett, hogy nem látta a jelzést.

Tilos jelzésen haladt át, majd megrongálta a sorompót egy mezőgazdasági járműszerelvény Szentlőrincen.

A közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság az ellen az 56 éves nagyvátyi férfi ellen, aki október 13-án délelőtt okozott balesetet az egyik vasúti átjárónál Szentlőrincen. A férfi egy traktorból és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel a tilos jelzésen haladt át a vasúti átjáróban, amelynek során a félsorompó rúdja a pótkocsinak ütközött és letört. A férfit – aki a baleset után elhagyta a helyszínt – egy órával később fogták el a rendőrök. Kihallgatásán azzal védekezett, hogy sem a tilos jelzést, sem a félsorompó sérülését nem észlelte.

A nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.