Közlekedés hvg.hu 2018. február. 06. 10:35

Megszínesíti a reggeleket a MÁV: két nap, két felsővezeték-szakadás ugyanott

Hétfő után kedden is leszakadt egy felsővezeték Rákosrendezőnél. A MÁV-Start szerint késő délutánra állhat helyre a forgalom.

A hét első napjának reggelén teljesen leállt a vonatközlekedés a Nyugati pályaudvar és Rákosrendező között, miután a szakaszon leszakadt egy felsővezeték. Az arra közlekedőknek azonban a keddjük sem indult könnyen, mert hasonló hiba miatt öt órán át csak egy vágányon közlekedtek a szerelvények (erről a Nyugatiban nemigen kaptak kielégítőnek mondható tájékoztatást).

A MÁV-Start közlése szerint Rákosrendezőn nem sokkal hajnali 5 után letört egy személyvonat áramszedője, ami vezetékszakadást okozott. Emiatt a veresegyházi vonal S71-es járatai ideiglenesen csak Rákospalota-Újpestig szállították az utasokat, illetve onnan is indultak Veresegyházán át Vác felé. Rákospalota-Újpest és Nyugati között a vasúttársaság a Budapest–Vác–Szob-vonalon közlekedő vonatokat ajánlotta, és figyelmeztetett: várhatóan 20-70 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk a váci és veresegyházi vonalon utazóknak. Leállították a váci helyi vonatokat is, helyettük a szobi szerelvények mindenhol megálltak.

Röviddel 10 óra előtt aztán a MÁV-Start bejelentette, hogy sikerült helyreállítani a vezetéket, így mindkét pályán újraindulhatott a közlekedés. "A menetrendszerű közlekedés fokozatosan, várhatóan késő délelőttre áll helyre a váci és a veresegyházi vonalon. Az S71-es járatok újra a teljes útvonalukon igénybe vehetőek utazásra" – írták.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?