Közlekedés hvg.hu 2015. március. 27. 09:31

Vasárnap több hiper kinyit: a BKK is járatja a "szabad világ buszait"

Március 29-én közösségi közlekedési járatokkal megközelíthetők a nyitva tartó hipermarketek – közölte pénteken a BKK.

Ezen a hétvégén – élve a törvény adta lehetőséggel – vasárnap több áruház mellett nyitva tart egy-egy fóti, budakeszi és vecsési bevásárlóközpont, illetve hipermarket is, ezért a BKK Zrt. az azokat érintő közösségi közlekedési járatokkal biztosítja megközelíthetőségüket – közölte a cég pénteken.

Ennek megfelelően most vasárnap a 22-es és a 236 busz is közlekedik, a 224-es járat pedig – mint a hét többi napján – érinti a bevásárlóközpontot.

BKK

A Széll Kálmán tér és Budakeszi, Tesco-Parkcenter végállomások között a 22-es busz viszi az utasokat. A járat reggel a Széll Kálmán tér felől 8:30 és 19:30 között, Budakeszi felől pedig 9 és 20 óra között, félóránként közlekedik. Kora reggel a Széll Kálmán tér felől 5:30-kor és 5:50-kor, Budakeszi felől 5:55-kor és 6:15-kor, míg késő este a Széll Kálmán tér felől 21:20-kor és 21:50-kor, Budakeszi felől pedig 21:45-kor és 22:15-kor indul. A 22A jelzésű autóbusz március 29-én a menetrendben feltüntetettnél ritkábban indul majd, ugyanakkor a Dózsa György teret mindkét járat érinti, Budakeszi és Budapest között pedig nem változik a 22-es buszcsalád járatainak követési rendje.

Az Újpalota, Szentmihályi útról induló 224-es busz ezen a napon érinti Fót, Auchan áruház megállóhelyét is, a hipermarket nyitva tartása miatt.

A Havanna utcai lakótelep és Vecsés, Market Central Ferihegy között szombati menetrendje szerint a 236-os busz viszi az utasokat. Ezen a napon a 236A járat nem közlekedik.

A kétszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű boltok vasárnapi zárva tartásáról rendelkező törvény lehetőséget ad arra, hogy az áruházak bizonyos vasárnapokon nyitva tarthassanak. A vasárnapi pihenőnap elrendelésével megváltozott a speciálisan bevásárlóközpontokat kiszolgáló közösségi közlekedési járatok menetrendje is: azok vasárnap nem érintik a zárva tartó bevásárlóközpontokhoz tartozó megállóhelyeket, kivéve amikor azok élnek törvény adta lehetőségükkel, és a hét utolsó napján is nyitva tartanak.
 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.