2014. augusztus. 07. 16:49 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 07. 18:58 Közlekedés

Félmilliárdért építenek kerékpárutakat Debrecenben

Összesen kilenc helyen építenek vagy jelölnek ki kerékpárutakat Debrecenben. Az önkormányzat bruttó 498 és fél millió forint uniós támogatásból fejlesztheti a hálózatot, az összeghez önerőt sem kellett hozzátenni – írja a Dehir.hu.

Az útépítést csütörtökön elkezdték, azt szeretnék elérni, hogy a meglévő kerékpárutakat összekössék a belvárosban, és ezzel összefüggő hálózat jöjjön létre.

Debrecen turisztikai látnivalóit így biciklivel is meg lehet majd közelíteni. Emellett javítanak a szabadidős kerékpározás feltételein és kerékpáros pihenőhelyeket alakítanak ki. Utóbbiaknál fedett kerékpártároló, pad és kuka is lesz.

A kerékpárutak mentén kétnyelvű információs és orientációs táblákat helyeznek el, melyeken a közeli látnivalókról magyar és angol nyelvű leírást helyeznek el.

Összesen több mint öt kilométer hosszú elkülönített, valamint egységesített gyalog- és kerékpárutat építenek, ezenkívül több mint 14 kilométeren kerékpársávot festenek fel – olvasható a cikkben, amelyben felsorolták a konkrét utcákat, ahol lesz kerékpárút.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.