2013. augusztus. 22. 19:53 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 22. 19:46 Közlekedés

Gyorsforgalmi út kötheti össze Székesfehérvárt Herenddel 2017-re

Elkerülő utakat és külön szintű csomópontokat építenek a 8-as főúton, megerősítik a burkolatot és új sávokat is építenek 2016 végéig. Onnantól gyorsforgalmi úton lehet majd közlekedni az M7-es autópálya 63-as úti csomópontja és a Veszprém megyei Herend között.

A fejlesztéseket az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedés Operatív Program részeként valósítják meg, uniós források segítségével. A beruházást több szakaszban valósítják meg, és a közbeszerzési eljárásokat is ennek megfelelően írják ki.

A NIF célja, hogy Székesfehérvártól Herendig kétszer kétsávos gyorsforgalmi úton lehessen eljutni, elválasztó sávval és különszintű csomópontokkal. A 42 kilométer hosszú fejlesztés eredményeképpen 110 kilométeres óránkénti sebességgel lehet majd közlekedni ezen a szakaszon. A 8-as főút ezen szakaszán 2016-ig szinte mindenhol megszűnnek a szintbeni csomópontok, kizárólag Csórnál és Inotánál maradnak meg – mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője csütörtökön.

Székesfehérvár nyugati elkerülője harmadik szakaszának megépítésére már kiírták a közbeszerzési eljárást, eredményhirdetés és szerződéskötés még idén várható. A hét kilométer hosszú útszakasz kivitelezése 2014-ben indulhat, és 2016 nyaráig befejezik.

A kommunikációs vezető szerint a "8-as út legproblémásabb része" Várpalota déli elkerülőjének megépítése. A hét kilométeres útszakasz kivitelezésére a közbeszerzés eljárást várhatóan szeptemberben hirdetik meg. A munkálatokat a tervek szerint 2014 elején kezdik, és 2016-ban fejezik be.

A Várpalota-Veszprém közötti rész fejlesztése a Pétfürdő-Hajmáskér, a Hajmáskér-72-es főút csomópont, valamint a 72-es főút csomópont-Veszprém Csatári úti csomópont közötti szakaszból áll.

A Pétfürdő és Hajmáskér közötti 6,5 kilométeres szakaszon 11,5 tonnás teherbírásúra erősítik az útburkolatot, középső elválasztósávot építenek, illetve Öskünél külön szintű csomópont épül. A közbeszerzési eljárást már kiírták. A beruházás 2014 elején indulhat, és 2015 őszére fejeződik be.

A hajmáskéri csomópontnál a külön szintű gyalogos és közúti felüljárót már építik. A 3,2 milliárd forintos fejlesztés keretein belül a hajmáskéri kereszteződés és a litéri csomópont közötti négy kilométeres szakaszon burkolatot erősítenek, és elválasztó sáv is lesz.

A 12,5 kilométeres veszprémi elkerülő úton burkolat-megerősítést végeznek, fizikai elválasztósávot és összesen öt különszintű csomópontot létesítenek. A közbeszerzési eljárás jövő év elején indul, a munkálatokat 2014-ben elkezdik, és 2016-ra befejezik.

A Márkó és Herend között 5,3 kilométeres utat négysávosra szélesítik fizikai elválasztással, valamint két külön szintű csomópontot építenek. Épül kétoldali műszaki leállóhely a tengelysúlymérés biztosítására, valamint autóbuszmegállók és gyalogos aluljáró is készül majd. A kivitelezési ajánlatok már beérkeztek a NIF-hez, így az ősszel megkezdődhet az építkezés, amellyel 2015 nyarára végeznie kell a kivitelezőnek – mondta a NIF kommunikációs vezetője.

Hirdetés