Alagút kötheti össze Debrecen belvárosát a reptérrel
A nyugati kiskörút meghosszabbításával építenének újabb utat Debrecenben a repülőtérhez. A Nagyállomás alatti szakaszon alagutat vagy aluljárót alakítanának ki a sínek alatt. Mindez azonban egyelőre távlati terv – olvasható a dehir.hu-n.
A nyugati kiskörút első szakaszát augusztus végén adták át Debrecenben, és nemsokára kezdik a második szakasz építését az Arany János és az Erzsébet utca között. Erre több másik projekttel közösen 2 milliárd 208 millió forintot nyert a város.
A kiskörút második szakaszát a tervek szerint két éven belül befejezik, most a támogatási szerződést várja az önkormányzat, és a szerződéskötéstől számított 24 hónapon belül el kell készülnie az útnak. Az engedélyes tervek megvannak, ezután a kiviteli tervek következnek, valamint a kiviteli közbeszerzést kell még lebonyolítani. Az ingatlankisajátításokat már befejezték.
A távlati tervek szerint később az Erzsébet utcától építenék tovább az utat a reptérig, amelynek forgalma a várakozások szerint jelentősen megnő a következő években, így nem lesz elég, ha csak egy irányból, a Mikepércsi út felől lehet majd megközelíteni.
Az Erzsébet utcánál lévő Nagyállomásnál alagutat vagy aluljárót építenének a vasúti sínek alatt, így a repülőtér közvetlenül a belvárosból is megközelíthető lesz autóval – vázolta a terveket Pajna Zoltán alpolgármester egy csütörtök esti tévéműsorban. Ez még azonban nagyon a távoli jövő, a következő húsz év fejlesztési tervei közé sorolható – tette hozzá a dehir.hu cikke szerint.