A nyitható tetejű Lexus LC500 első példányai megérkeztek, mutatjuk milyen az egyedi külsejű új V8-as kabrió.
Ez az általunk a közelmúltban 359 lóerős hibrid szívó V6-osként és 477 lóerős normál szívó V8-asként egyaránt alaposan letesztelt LC500, melyből a nyilvános vagyonnyilatkozat alapján Mészáros Lőrinc is vásárolt egyet néhány éve.

Egészen mostanáig kizárólag kupé kivitelben volt kapható a modell, amelynek tavaly januárban Detroitban mutatkozott be a nyitható tetejű koncepciója, a novemberi Los Angeles-i Autószalonon pedig a végleges kabrióról is lehullott a lepel.
A típus európai debütálására a márciusi Genfi Autószalonon került volna sor, ez azonban elmaradt a koronavírus-járvány miatt, most viszont megérkezett az újdonság első példánya Magyarországra.


A négyrétegű vászontető 50 km/h-s sebességig mozgatható. Nyitása 15, zárása 16 másodpercet vesz igénybe, a folyamat a központi kijelzőn megjelenő animáción követhető nyomon. A tetőszerkezet kezelőgombját az ezúttal felhajtható kialakítású csuklótámasz alá rejtették a japán fejlesztők.


Az optimális aerodinamikai teljesítményt szolgálja a far finom átalakítása: a középső féklámpa a csomagtérfedél valamelyest megemelt peremére költözött, a hátsó légterelő pedig szélesebb lett.


A tervezők arra törekedtek, hogy az utasok a kabriózás minden pillanatát kiélvezhessék, ám a nyitott tető ne zavarja őket a beszélgetésben, éppen ezért nagy hangsúlyt fektettek az övvonal és a hátsó rész aerodinamikus kialakítására. Mindemellett az átlátszó polikarbonát szélterelő is hatásosan akadályozza meg, hogy a levegő a nyitott utastérben kavarogjon, így a kabin csendes maradhat.


A klímamenedzser automatikusan vezérli a légkondicionálást, az ülésfűtést, a nyakmelegítést és a kormánykerék fűtését, azt is figyelembe véve, hogy a tető éppen nyitva vagy zárva van-e. A hangrendszer beállításai is automatikusan igazodnak a tető állapotához.


A kupénál 10 milliméterrel rövidebb, illetve 5 milliméterrel magasabb újdonság 66 kilogrammal lett nehezebb, így egész pontosan 2001 kilogrammot nyom a mérlegen. A kerekek 21 colosak.

Az 5 literes V8-as szívómotor egy tízfokozatú automata váltón keresztül juttatja el 464 lóerejét és 540 Nm-ét a hátsó kerekekre – a teljesítmény a szigorodó környezetvédelmi előírások miatt csökkent a közelmúlthoz képest 13 lóerővel. Hibrid hajtáslánccal nem rendelhető a kabrió.

Hogy a V8-as blokk gurgulázása kabriózás közben még élvezetesebb legyen, a motor szívási hangjait egy hanggenerátor továbbítja az utastérbe a műszerfalpanelen keresztül, a motorhangot pedig egy kipufogószelep erősíti fel.
A kabrió a nemrégiben ráncfelvarráson átesett LC kupéra épül, így például a korábbiakhoz képest módosítottak a futóművén, az infotainment rendszer pedig már Android Auto kompatibilis.

Míg a kupé Lexus LC 34,1 millió forinton startol Magyarországon, addig a nyitható tetejű változatért minimum 41 millió forint kell fizetni (fotóinkon a napvihar metál színű, fekete bőrös autó), a jól felszerelt Limited Edition (a fotókon a kasmírkék fényezésű, fehér bőrbelsős kocsi) ára pedig 45 millió forint. A most megrendelt autók várhatóan ősszel érkeznek meg.





Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.