Hírek hvg.hu 2017. március. 31. 16:01

A főváros kemény levelet írt Búsnak a Tarlós feleségét lebuktató közteres kamera miatt

A főváros szerint tőlük kellett volna engedélyt kérni a kamera kihelyezésére.

A Fővárosi Önkormányzat Városigazgatóság Főosztálya és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság levelet írt Bús Balázs III. kerületi polgármesternek azzal kapcsolatban, hogy a kerületben több helyen kamerafelvételek alapján bírságolják meg a szabálytalankodó autósokat.

Miután a főpolgármester szabálytalankodó feleségét is megbüntették a III. kerületben a közteres kamerafelvételek alapján, Tarlós István azt mondta, arra biztatja azokat, akik így jártak, hogy ne is fizessék be a büntetést, mivel a kamerafelvételek alapján a közterület-felügyelő nem jogosult büntetni. Közölte, kezdeményezi, hogy a helyzeten mihamarabb változtassanak. Az ORFK szerdán azt közölte: a közterület-felügyelet kameráival nem lehet az objektív felelősség alapján bírságolni.

Bár Bús Balázs már maga is azt mondta, amíg a helyzet nem tisztázódik, addig a közterület-felügyelet függessze fel a bírságolási ügyeket, a főváros most egy konkrét kihelyezett kamera ügyében írt neki levelet.

Ebben azt írták, a II. kerület Bécsi úti, Újlaki templom előtti, a Főváros tulajdonában lévő oszlopon a kamera elhelyezéséhez sem a III. kerületi önkormányzat, sem a III. kerületi közterület-felügyelet nem rendelkezik érvényes tulajdonosi hozzájárulással, vagyis a kamerát szabálytalanul, a szükséges engedély hiányában szerelték fel.

"Amennyiben ennek ellenkezőjét tudnák igazolni, azt szíveskedjenek bemutatni a fővárosi Városháza Városigazgatóság Főosztályán a kézhezvételtől számított 3 (három) munkanapon belül" – írták hozzátéve, ha a – valószínűleg – az oszlopot kezelő Siemens céggel kötött "semminemű esetleges megállapodás nem helyettesíti a Főváros adott pontos helyszínre vonatkozó tulajdonosi hozzájárulását", mert a Siemens nem jogosult a tulajdonosi hozzájárulás kiadására, és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnak (FÖRI) tett nyilatkozatuk szerint ilyet nem is adnak ki.

"A fővárosi Városháza és a FÖRI a legközelebbi jövőben felülvizsgálja a III. kerületi helyszíneket annak tisztázása érdekében, hogy vannak-e a kerület más pontján is a fenti esethez hasonló, szabálytalan kamerák" – áll a levélben.

Kamerafelvételek alapján azonban nem csak a III. kerületben bírságolnak, hanem több budapesti kerületben is, ezekről itt találhat egy listát! Sőt, a III. kerületben is több ponton vannak kamerák kihelyezve, ezek közül viszont csak egyet kifogásoltak a levélben, a Szépvölgyi út–Bécsi út kereszteződésénél szabálytalankodó autósokat figyelő kamerát.

Nyilván csak a véletlen műve lehet, hogy sajtóhírek szerint éppen itt büntették meg Tarlós feleségét is.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.