2013. május. 02. 21:21 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 02. 21:18 Hírek

Városnyi embert gázolnak halálra minden évben

Évente több mint 270 ezer embert gázolnak halálra a világon, ez a közúti balesetekben elhunyt áldozatok 22 százaléka - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön kiadott statisztikájából.

Az ENSZ szakosított ügynöksége felszólította a világ országait, hogy tegyenek konkrét lépéseket a szám radikális csökkentésének érdekében. 

Ez a téma áll a középpontjában a május 6. és 12. között tartandó nemzetközi közlekedésbiztonsági hétnek is. Az egyhetes rendezvénysorozat - amelyhez 70 ország csatlakozott - abba a kampányba illeszkedik, amelynek célja, hogy ebben az évtizedben világszinten ötmillióval csökkenjen a közúti balesetek halálos áldozatainak száma. 

A WHO javaslatokat is tett a nemzetközi hét alkalmából. Ajánlja egyebek között a kerékpárosokra vonatkozó szabályozás szigorítását, a gyalogosok közlekedésének biztonságosabbá tételét az autóforgalom elkerülésével, például aluljárok létesítésével, valamint a forgalom elterelését és lassítását a legveszélyesebb utakon. 

A statisztika szerint a gyalogosok számára a legveszélyesebb régió Afrika, ahol a balesetben elhunytak 38 százaléka gázolás áldozata.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.