Nem véletlenül örvend évek óta nagy népszerűségnek a játék, – ami egyesek szempontjából kőkemény kihívás, – mikor az összegyűlő baráti társaságban mindenkinek az asztal közepére kell tennie a telefonját. Aki pedig megszegi a szabályt, vagyis nem bírja ki, hogy az együttlét alatt ne nyúljon érte, és ne nyomkodja, valamiféle előre megszabott „büntetésre” számíthat. Például ő állja végül az egész esti számlát vagy legközelebb ő látja vendégül a csapatot.

Mi ebből a tanulság? Ahogy a Samsung Electronics, a magyarok mobilhasználati szokásait felmérő idei kutatása is alátámasztja, valóban egyre nagyobb önfegyelem szükséges ahhoz, hogy akár csak rövid időre megváljunk a telefonunktól.

Percenként figyeljük a telefonunkat

Az állandó online jelenlét igényét szemléletesen példázza, hogy a magyarok több mit fele sosem kapcsolja ki a telefonját, míg a felnőttek 57 százaléka folyton elérhető, addig a kamaszok 54 százaléka. Szintén beszédes adat, hogy bevallása szerint minden harmadik fiatal percenként ránéz a telefonjára, a felnőttek pedig félóránként ellenőrzik, hogy vajon jött-e új üzenet, vagy értesítés a készülékre.

Ám a kutatás mindennek – némileg ellentmondva – rávilágít arra is, hogy társaságban, a másikkal személyesen beszélgetve többnyire máig nem csupán udvariatlannak, egyúttal rendkívül idegesítőnek is tartjuk a mobilozást és a megosztott figyelmet. Ez pedig nem véletlen: joggal várjuk el a maximális jelenlétet a kollégáktól egy megbeszélés során, a magánéleti viszonyokról nem is beszélve.

Hiszen a figyelem által adjuk meg a kellő rangot és tiszteletet a helyzetnek, az éppen megbeszélt témának, és mindenek előtt a másik embernek. Ugyanakkor bele sem gondolunk, hogy a mobileszközök aktív felhasználóiként kettős nyomás alatt állunk, mert „online világunk” résztvevői az okoseszközök terjedésével ugyanúgy a figyelmünkre, a teljes jelenlétünkre és az azonnali reakciónkra vágynak. Miközben persze mi magunk is többnyire ugyanezt várjuk el másoktól. Hogy is van ez?

Nem ír vissza, mert már nem szeret?

Miközben az okostelefonok számtalan területen könnyebbé teszik az életünket a társkeresésétől az üzenetváltáson át az adatok tárolásáig, a Samsung kutatása arra is rávilágít, hogy az online világban beszélgetők egyre nagyobb része lesz feszült, ha nem kap azonnal választ az üzenetére. Ez különösen a fiatalabb korosztályra igaz, ha nem érkezik válasz „postafordultával”, a kamaszok 59 százaléka gondolja úgy, hogy a címzettnek nincs kedve válaszolni, míg a felnőttek negyede véli ugyanezt.

A pszichológia tudománya így ma már számon tartja a folyamatos készenlétből fakadó válaszfüggőség jelenségét, mikor a folytonos válasz elmaradásával megállás nélkül a másik szándékain fantáziálunk. Mivel a virtuális beszélgetések során nem olvashatunk a másik testbeszédből, nincs valós metakommunikáció, nem csoda, hogy hiányában elbizonytalanodunk és változatos spekulációkba bocsátkozunk, akár egyenesen sötét vészfantáziákat gyártunk. Vajon azért nem ír vissza, mert utál engem? Elege van belőlem? Nem tetszem neki? Szakítani akar velem? Stb.

Ezek után, bár többnyire nem gondolunk bele, a felelős mobilhasználat része önbizalmunk védelme is. A szakemberek szerint nem érdemes a válaszhiánynak az indokoltnál nagyobb jelentőséget tulajdonítani. Ahogy ne érezzünk kényszert az azonnali válaszra, úgy sértődjünk meg egyből, ha nem érkezik meg rögtön a másik reakciója. Könnyen lehet, hogy a levelezőpartnerünk épp nem ér az adott pillanatban, később pedig elfelejt reagálni az üzenetre.

Van, aki egyszerűen unja a virtuális csevegést és sajnálja rá az időt. Persze az ördög nem alszik, számos előnye és hasznos tulajdonsága mellett a virtuális tér sajnos alkalmas terep azoknak is, akik játszmákat és pszichológiai hadviselést szeretnének folytatni, mikor a válasz elmaradásának kimondottan az a célja, hogy a másik elhanyagolva vagy egyenesen lesajnálva érezze magát. Ennek persze nem kell kitennünk magunkat, a letiltás funkció bármikor rendelkezésünkre áll az online zaklatókkal, akárcsak a bizalmunkkal visszaélőkkel szemben.

A lélek fekete doboza

Mindemellett azt is érdemes észben tartani, hogy az okostelefonok elterjedésével legféltettebb titkaink, személyes adataink, teljes kapcsolati hálónk és legbelsőbb gondolataink ma könnyebben felderíthetők és megszerezhetők, mint valaha. Minél többet használjuk, készülékünk annál inkább az életünk lenyomata.

Hiába futnak a legfejlettebb biztonsági rendszerek rajta, amint mások is hozzáférnek mobilunkhoz, minden adatunk, beleértve a magánéletünk legapróbb részletei is könnyen napvilágra kerülhetnek.

Például a Teljesen idegenek című olasz vígjáték nyomán készült BÚÉK című vígjáték mindezt szintén rendkívül tanulságosan mutatja be. Goda Krisztina hazai verziójában a már említett „mobilos” játék továbbfejlesztett verziójába vág bele szilveszter estéjén egy baráti társaság, akik még a vacsora kezdetén megállapodnak, hogy egész este mindannyian úgy telefonálnak, írnak és fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket.

Ahogy telik az idő, egyre csak esnek ki a csontvázak a szekrényről, és derülnek ki az egyre durvább titkok, a kis és nagy szégyenek vagy egyenesen a párhuzamos életek.

Persze míg a fikció mezején járunk, és a tévedések vígjátékával együtt nevetünk a megszégyenülő félrelépőkön, az már komoly határsértés, vagy egyenesen bántalmazás lehet, ha a hozzájárulása nélkül kezdünk el kutakodni a párunk telefonjában.

A bizalom egy pillanat alatt elszállhat

Ahogy a film is rávilágít, az üzenetek kontextus nélkül nem egyszer könnyen félreérthetők: egy ártalmatlan üzenet rossz dekódolásával komoly konfliktus támadhat a felek között. Illetve mi történik, ha a kémkedő fél lebukik? A bizalom egy pillanat alatt szállhat el a kapcsolatból, ami a felek közt már rövid távon helyrehozhatatlan károkat okozhat. Azt már nem is említve, ha a „nyomozás” eredményre is vezet, hogyan szembesíthető a másik fél a titokban szerzett információval? A kémkedő egyből elveszíti erkölcsi fölényét azáltal, hogy betört a párja személyes, intim terébe, amihez sosem kapott jogosultságot.

Ehhez képest mintha különösebben nem tisztelnénk a másik határait és nem számolnánk a másik utáni nyomozás következményeivel, amit többnyire az önmagunk, a másik és a kapcsolatunk iránti kétségbeesett bizonytalanság, vagy súlyosabb esetben a másik kontrollálásának, uralásának igénye motivál.

A Samsung kutatása során a magyar felnőttek 40, a kamaszok 61 százaléka vallotta be, hogy olvasta már el titokban a partnere üzeneteit. Érdekes, hogy az itthon végzett reprezentatív kutatásából az is kiderül, hogy a megkérdezett felnőttek csupán 20 százaléka engedné, hogy bárki belenézzen a telefonjába, míg a tinik körében ez az arány csupán 11 százalék. Az pedig általános igazság, hogy a gyerekek és a felnőttek közel fele személyes titokként tekint a telefonján tárolt információkra.

Az okostelefon tehát eszköz a kezünkben, amit használhatunk jól és rosszul egyaránt. Csak rajtunk múlik, tudatos döntéseink függvénye, hogy mobileszközeink rombolják vagy építik a kapcsolatainkat. Ma már számos olyan beállítási lehetőség áll rendelkezésünkre, melyek segítségével megszabhatjuk, hogy kik, mikor és mely kommunikációs csatornákon érhetnek el bennünket, ahogy személyes adatainkat is hatékonyan meg tudjuk védeni az illetéktelen behatolóktól.