Napjainban a videojáték már bőven túllépett azon, hogy csak a „kockák”, az informatika vagy a számítógépek iránt érdeklődő, kevésbé laikus felhasználók terepe legyen. Elvégre felnőtt az a generáció, amely a nyolcvanas évek végén nyugatról hazacsempészett Commodore, Amiga és Spectrum gépeken kezdte az ismerkedést a digitális világgal. Ma már egyáltalán nem ritkaság, hogy egy „analóg” családnál is ott lapul a tévé alatt a játékkonzol, amelyet nem csak a gyerekek, de néha apa és anya is meghajt egy kicsit. Ha pedig tömegközlekedésre szállunk, nem csak a fiatalokat fogjuk látni, ahogy a telefonjaikon a legújabb őrületet kiváltó játékot nyomkodják, hanem középkorú, sőt, akár annál idősebbeket is. De valószínűleg akkor sem mondunk nagyon meglepő dolgot, ha azt állítjuk, tele van az ország olyan nagymamákkal és nagypapákkal is, akik időnként előveszik az Aknakeresőt vagy a Passziánszt, vagy épp a Honfoglaló kérdéseivel gondoskodnak a szellemi edzésről.

Vagyis, a videojáték ma már ugyanúgy része a szórakozásunknak – korra, nemre való tekintet nélkül – mint egy színház vagy egy mozi. De vajon miért van az, hogy a mai gyerekek már nem csak a játékokkal játszanak, hanem a YouTube-on (vagyis a Twitch-en, de ebbe most ne menjünk bele) olyanokat néznek, akik bizonyos játékokkal játszanak, sőt, akadnak olyanok is, nem is kevesen, akik egyenesen ebből, vagyis az e-sportból szeretnének élni. Ahhoz, hogy jobban megértsük ezt a világot, a téma egyik szakértőjéhez, Nessajhoz fordultunk, akinek YouTube-csatornáján a friss videók átlagos nézettsége is eléri a több tízezret, de akad olyan is, amelyet több százezren láttak, ami nem is csoda, figyelembe véve, hogy Nessajnak közel félmilliós követői tábora van a videomegosztó oldalon.

Elsőként, mesélnél egy kicsit magadról? Hogyan lettél gamer és youtuber, illetve honnan jött a "pingvinezés"?

Mióta az eszemet tudom, a videojátékok jelen vannak az életemben, már egészen fiatalon kezembe került az első kontroller. Visszagondolva ezekre az évekre, tulajdonképpen már akkor is ez az érdeklődés és az extrovertáltság, a társaság folyamatos keresése jellemzett, úgyhogy nem meglepő, hogy 2016 elején elkezdtem a YouTube-csatornám tudatos építését. Itt találtam meg önmagamat, ez a hivatás kimeríti mindazt, amiért lelkesedek – főleg, hogy egy évvel ezelőtt belevágtam egy sport és futball fókuszú csatornába is. Imádom ezt a hatalmas, összetartó közösséget, ami a munkámnak hála körülvesz! Az elnevezés is az ő irányukból érkezett, abszolút véletlenszerűen, és bár logikus, hogy egy ilyen tömegnek szüksége van egy saját hivatkozásra, úgy gondolom mára már kicsit erőltetett ez a rajongói névadás minden véleményvezérnél. Büszke vagyok rá, hogy nálunk ez kialakult természetesen, brandépítési célzat nélkül! 

Milyen játékokkal, milyen platformokon szeretsz a legjobban játszani? Miért épp ezeken?

A platform nem meghatározó, mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Személyes meggyőződésem, hogy egy játék mechanikai megoldásai mellett magasan a legfontosabb értékmérője maga a történet, amit elmesél. A legkedvesebb emlékeim videósként mind olyan programokhoz köthetőek, amikben a nézőkkel együtt éltünk át tanulságos, vicces vagy éppen megható sztorikat. Egy átlagos videojáték sokkal hosszabb, mint bármelyik mozifilm, így elképesztő kötődéseket képes kialakítani. Egyedül a könyvek világát nem érte még utol, de azt talán soha nem is fogja! 

Ma már egyre többen játszanak különféle mobilos játékokkal, ezen a téren milyen típusú játékokat kedvelsz?

Ha mobileszközön játszom, akkor általában a kevésbé komplex élményeket keresem. Kifejezetten élvezem, ha éppen csak nevettetni vagy kikapcsolni akar ez a világ, úgyhogy gyakran ilyen szemmel választok. Ezen felül nagyon szeretem a menedzsmentre, logikára alapuló dolgokat is, ezen a téren pedig a mobiljátékok nagyon sokat fejlődtek az elmúlt években.

Mit gondolsz a videojátékokat övező tévhitekről, félreértésekről? Mit javasolnál egy szülőnek, aki aggódik, hogy a gyerekére esetleg rossz hatással lenne a videojáték, ugyanakkor nem szeretné teljesen megtagadni tőle ezt a szórakozásformát?

Szerintem a jelenkor legnehezebb feladata, talán legnagyobb kihívása szülőként tartani a lépést a fiatalok szórakozási és tartalomfogyasztási szokásaival, hiszen az okostelefonoknak hála ott van a kezükben minden. Az előítéletesség és a félelemből táplálkozó túlzott szigor azonban itt sem megoldás, ahogy az életben sehol. Ez egy teljesen új világ, természetes, hogy folyamatosan kutatják, napról napra újabb teóriák jelennek meg róla, de semmi nem érhet el jobb eredményt annál, mintha kommunikálnak róla az érintett felek. Közhelyes vagyok, de őszintén hiszek benne, hogy az egyetlen út, ha a szülők megpróbálják megérteni, mit csinálnak a gyerekek és miért csinálják. Tudom, hogy óriási megnyugvás, amikor az egész napos munka és rohanás után a fiatalok végre csöndben nyomkodják a telefont vagy a konzolt, anya és apa pedig tudnak pihenni, de muszáj időt és energiát szánni ezeknek a tevékenységeknek a monitorozására, mert nem tehető felelőssé sem az internet, sem a YouTube-videós, sem a videojáték a nevelés hiányában elkallódó ifjúságért. Nem kell a teljes tiltás, nem kell a szakértő véleménye, nem kellenek brit tudósok – figyelmet kell szentelni a gyereknek, ahogy a játszótéren vagy az iskolában, úgy otthon is.

Egy picit mesélj a youtuber-létről: mennyi munkád van egy-egy videó elkészítésében? Milyen jellegű kommenteket visszajelzéseket szoktál kapni? És ami még fontosabb: hogyan kezeled a trollokat vagy a rosszindulatú kommentelőket? Mit javasolsz a szülőknek, hogyan készítsék fel a gyerekeiket arra, hogy az interneten előbb-utóbb ők is találkoznak majd ilyen arcokkal?

Nehezen behatárolható ennek a szakmának az időigénye, mert egy személyben vagyok cégvezető, titkár, kivitelező és a többi. Napi 12 órában dolgozom minden hétköznap, amiben benne vannak az irodai és az operatív feladatok is, de ezen felül egy videó elkészítése és publikálása úgy 4-6 órát vesz igénybe. Ezekből szinte semmi nem mondható általánosnak, egyre többen dolgoznak csapatban vagy bíznak meg külön vágókat például, de én egyelőre makacsul ragaszkodom a saját teljesítményemhez. Sokan csak kevesebb napot töltenek aktívan egy héten, több a mentális feltöltődés, az anyaggyűjtés, ugyanakkor műfajtól függően egyeseknél egy anyag elkészítése több tíz, vagy több száz óra is lehet. A nap végén egy a lényeg, hogy lássam a videó eredményét az embereken, a kiváltott érzelmeket, a hatásomat a világra. Már nincs kapacitásom minden felületen minden megjegyzést követni, de kötelezően szánok erre is időt, hiszen nem veszíthetem el a kapcsolatomat a közönséggel, ez tart a földön, ez segít az önértékelésben, ez vezet a fejlődésben.

A visszajelzések természetesen többnyire pozitívak, de meg kell különböztetni az elvakult rajongást a valódi véleménytől. Sajnálattal látom, hogy egyre több influencer tudatosan építi a celebkultuszt maga köré, pedig pont az tesz minket hitelessé, hogy egyszerű és őszinte emberek vagyunk, hétköznapiak. Érdekes figyelni, és bevallom néha kielégítő kárörömmel teszem, hogy hogyan válnak azzá a videósok, ami elől a nézőik menekülnek. Kevés ember lesz hosszú távon sikeres egy ilyen gyorsan változó platformon, de kíváncsi vagyok milyen lesz majd az influencerek megítélésére egy évtized távlatában. Természetesen a rosszindulatú kommentek szintén állandó részei az életemnek, ugyanakkor itt is külön kezelendő a kritikus vélemény a trolloktól. Utóbbit az ember vagy megtanulja könnyedén venni, vagy elvérzik ebben a szférában, míg az építő "rosszallások" befogadása gyakorlatilag döntő fontosságú, ha egy videós naprakész és sikeres szeretne lenni. Én is hajlamos vagyok nehéz napokon magamra venni egy-két hozzászólást, de az előbb mondottak tükrében elégedett vagyok, hogy a közönségem képes a vak imádaton túl arra is, hogy jobb teljesítményre sarkalljon.

A szülők szempontjából itt is ugyanaz érvényes, mint korábban, de nem szeretnék túlzott megmondóként fellépni egy ilyen nehéz és összetett kérdésben. Ellenőrizzük a gyerekek online kommunikációját, amennyire egészséges, és készítsük fel, hogy ahogy a való életben, úgy az interneten sem mindenki jó szándékú és kedves!

Mit gondolsz az e-sport jelenségéről? Mit javasolsz a szülőknek, ha a gyerek eléjük áll, hogy márpedig ő e-sportoló szeretne lenni? Egyáltalán, kinek való ez a műfaj és ki az, aki nem biztos, hogy megtalálja a számítását ezen a területen?

Az e-sport elképesztő teret nyer napjainkban szerte a világon, de itthon még csak a szárnyait próbálgatja, a kezdetek kezdetén vagyunk. Nem vagyok kompetens a témában, sosem vonzott túlzottan a versenyszerű játék, ezek a kihívások nálam inkább a sportban nyilvánulnak meg. Persze félreértés ne essék, elképesztően tudom élvezni az e-sport közvetítéseket, és jó látni, hogy Magyarország is fellép erre a térképre, csupán sosem szenteltem rá időt, hogy én magam is elinduljak ilyen versenyeken. Egy biztos, aki ezzel szeretne foglalkozni, annak borzasztó kitartónak kell lennie, és a tévhitekkel ellentétben nem csak szellemileg, de fizikailag is fel kell készülnie. Ahogyan futballsztár, űrhajós, vagy híres színész, úgy valódi fizetett e-sportoló is csak kevés emberből lesz, de az álmokat nem törhetjük le, csupán reálisan kell őket látni. Ha valaki elhivatott és tehetséges, akkor bármi lehetséges! Csak ne a tanulás rovására menjen, mert a műveletlenség sehol nem menő.

Vissza a videojátékok és a család kérdéseihez: szerinted mi az "egészséges" mérték, amennyi játék még nem megy minden más rovására? Hogyan tudnak a szülők is bekapcsolódni ebbe az élménybe, hogyan tehető családi szórakozássá a videojáték?

Nincsen percekben mérhető általános igazság. Nem az a baj, ha valaki szeret játszani, vagy ha sokat játszik. Az a baj, ha ezzel egy hiányt pótol. Gyerekek esetében ezért kell ott lenni, alternatívákat mutatni, megismertetni a világot. Legyen család a család! Rohan velünk a világ, mindenki a saját gondjaival foglalkozik, és hajlamosak vagyunk elhanyagolni az emberségünk lényegét, ami a kollektivitásban rejlik. A videojáték csak egy szimpla szórakoztató eszköz, amit ha jól használunk összehozhat minket és új élményekkel gazdagíthat, csak ne féljünk megérteni azt, ne féljünk kezdeményezni felé!