Kis toalett-történet

Ön el tudná magát képzelni „nagydolog” közben, ahogy közös márványlapon ül két-három társával egyetemben, ahol az éppen aktuális ügyes-bajos dolgokat is meg tudnák vitatni úgy, akár egy kávéházban? Mert az ókori Rómában bizony így működtek a dolgok, ha vécézni kellett.

A római ásatásokból az derül ki, hogy a márványlap alatt folydogáló kis vízér volt hivatott a tenger vagy folyó irányába eljuttatni a produktumot. A vécépapírt ekkor még hírből sem ismerték, a római polgárok egy botra tűzött tengeri szivaccsal (tersorium) tisztálkodtak meg, amit az alul csordogáló vízbe, vagy az odakészített sós, esetleg ecetes vízzel teli vödörbe mártottak, hogy a soron következő is használhassa. Ennél jóval drasztikusabb megoldásnak hangzik a pessoi, ami egy tompára dolgozott cserépdarabka volt ugyanerre a célra kifejlesztve.

Hiába virágzott az ókori Rómában 144 közösségi illemhely, a csatornahálózat hanyatlásával együtt beköszöntött a sötét középkor, amikor az éjjeliedény tartalmát nemes egyszerűséggel kilöttyintették az ablakon és kész. Kicsit később aztán egyes házakban ablaktalan, erkélyszerűen kiálló kis helyiséget építettek az ürítésre, de a végtermék még mindig az utcákra pottyant, vagy a sikátorokba.

XIV. Lajos tanácsnokai például bilivel felszerelt, bársonnyal bevont karosszékeken üléseztek (trónoltak), hogy ne kelljen időt vesztegetniük a kimenetellel. A középkori Párizsban egyébként előszeretettel használták a háztetőket e célra az emberek, így a század végére rendelet írta elő, hogy mielőtt küblijük tartalmát lezúdítanák onnan, előtte jókorát kell kiáltani, hogy a lent közlekedőknek legyen idejük arrébb ugrani.

Hihetetlen, de az arab országokban már a 10. századtól öblítéses vécéket használtak, mire Angliában 1589-ben Sir John Harington költő és polihisztor végre megalkotta a lehajtható fedelű, vízöblítéses illemhelyet. A nagy ötlet a vízvezetéken alkalmazott S-kanyar volt, ami megakadályozta a szag kiáramlását. A tőlünk keletre fekvő államokban még mindig lehet úgynevezett pottyantós vécével találkozni, ugyanakkor a mai modern toalett-ipar már olyan fejlettségi szinten áll, hogy sok helyen a fürdőszoba természetes tartozéka a bidé, mert sokak számára ez jelenti a tökéletes higiéniát. Kis toalett-történetünk célja azonban nem más, mint hogy a lényegre fókuszáljunk, arra, ami ott és ahogyan történik.

Ezt is lehet rosszul csinálni?

Igen. Mert hiába a hatalmas fejlődés, amely során a közösségi illemhelyektől eljutottunk a dizájnos bidékig, épp maga a fejlődés okoz sokaknak gondokat. Bár sokan undorodva gondolnak a balkáni vagy ázsiai pottyantós vécére, az egészségünk szempontjából valójában az ilyen típusú illemhelyeket kellene előnyben részesítsük, bármilyen hihetetlenül hangzik is!

Az anyagcsere problémamentes elvégzésére ugyanis a guggolás jóval egészségesebb pozitúra, mint a mai kényelmes vécéken való üldögélés. Az ülőpozíció ugyanis igen kedvezőtlenül hat a záróizmok ellazítására, így a végbélből csak erőlködéssel tud távozni a széklet, egyeseknél fájdalmas és veszélyes aranyeret okozva. Nem is gondolnánk, de a világ lakosságának kétharmada még manapság is az ideálisnak mondható guggoló pózban székel, nem pedig angol típusú ülővécén. Ezért sokaknak, amikor idegen toaletten kell elvégezniük a dolgukat, és csak combból megtartva kell produkálni, képtelenek a feladatra.

Egyébként teljesen logikus, miért jobb a guggoló póz, s ezzel kapcsolatban van egy jó hírünk! Igen, az angol vécén is lehet „trükközni”. De előbb hadd magyarázzuk el kendőzetlenül, mi is történik az illemhelyen, ami miatt a felnőtt lakosság harminc százalékát, ötven év felett pedig szinte minden második embert érintik a modernitással összefüggő, és a rosszul rögződött szokások miatt felbukkanó aranyeres panaszok.

Proktológus szakemberek szerint a végbélzáró-rendszer ülés közben nem tud tökéletesen kinyílni, mivel az evolúció során nem ehhez alkalmazkodott. A zárást több izom együttesen biztosítja, ezek közül a puborectalis izomgyűrű az, ami körülöleli a végbelet és enyhén megtört szögben tartja, hozzájárulva a széklet megtartásához. Ez álló testhelyzetben rendkívül hasznos, de amikor a dolgunkat végezzük, épp a fordítottja szükséges.

Székelés közben tehát ezt az izmot próbáljuk meg ellazítani, utat engedve a salakanyagok távozásának. De ez az izomzat akkor tud tökéletesen kiengedni, ha leguggolunk, és a lábunk a felsőtestünkhöz a lehető legközelebb kerül. Amikor így foglalunk helyet, a végbél olyan pozícióba kerül, hogy a széklet akadálytalanul tud távozni. Ám a modern vécé mindettől megfoszt minket, és emiatt mondhatni egy (nép)betegség okozójává vált, mármint az aranyérre hajlamosaknál.  

Ha Ön is aranyérrel küzd, ráadásul hosszasan ücsörög a vécé ülőkéjén a telefonját nyomogatva és olvasgatva, nem árt tudnia, hogy létezik egy roppant egyszerű megoldás az aranyeres problémák elkerülésére.

Ehhez elég megemelni a lábainkat, azaz trónolás közben egy 15-20 cm magas sámlira vagy bármilyen támasztékra helyezni őket. Ha mindeközben még egy kicsit előre is dőlünk, szinte tökéletes „guggoló” pózt tudunk felvenni, bármilyen toaletten ülünk is.

Márpedig guggolásnál nincs szükség se préselésre, se erőlködésre. Ha elsőre mókásnak is tűnik, mindenkinek javasoljuk, hogy tegyen kísérletet arra, hogy az évtizedeken át rögzült trónolási szokásait megreformálja ezzel a „forradalmi” módszerrel, különösen, ha amúgy is gondjai akadnak az aranyérrel.