Sokan ismerik azt a képpárt, amelynek egyik oldalán George Lucas látható 1983-ban, a Csillagok háborúja makettjei és díszletei között, a másik oldalán pedig szintén a legendás filmrendező pózol, 2005-ben, egyszínű, zöld fal előtt. A két fotó között csak kicsit több mint két évtized telt el, de a képek jól ábrázolják, hogy a filmgyártás mennyit fejlődött ilyen rövid idő alatt is. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk, régebbre kell visszautaznunk az időben. Kezdjük az elején.

A kamerák evolúciója

A mozgókép rögzítésére alkalmas felvevőkészülékek az 1800-as évek vége felé jelentek meg. Nehéz megállapítani, hogy ki is a kamerák igazi feltalálója: sokan Louis Le Prince 1888-as eszközét említik elsőként, mások William Friese-Greene 1889-ben szabadalmaztatott kameráját tekintik az eredetinek. Tény azonban, hogy a mozgókép születését nagyjából erre az időszakra tehetjük. Ugyanakkor nem hagyhatjuk ki a visszaemlékezésből a Lumière-fivéreket (Auguste és Louis Lumière-t), akiknek munkássága a mozi létrejöttét eredményezte. Lumière-ék szervezték az első nyilvános vetítéseket: emlékezetes az 1895-ben történt eset, amikor levetítették A vonat érkezése című, egy perc hosszúságú kísérleti filmjüket. A közönség tagjai fejvesztve menekültek a moziteremből, mert attól tartottak, hogy a képen látható mozdony elgázolja őket. A mai szemmel nézve tagadhatatlanul mulatságos történet is jól mutatja, hogy milyen hatással tud lenni ránk a mozgókép varázsa.

Napjainkban, amikor már a komoly, sikeres filmesek között is találni olyanokat, akik egy okostelefonnal felszerelkezve rögzítik alkotásaikat, megmosolyogtatónak tűnik visszanézni azokra az időkre, amikor még minden filmes kamera akkora volt, mint egy fénymásoló és több emberre is szükség volt a mozgatásához. A minőség pedig, amit produkáltak, a mai szemnek szinte értelmezhetetlen – természetesen mind tudjuk és érezzük, megvan a létjogosultsága a szívünknek kedves régi burleszkek antik szemcsésségének is.  

Ugyanakkor a technika rengeteget fejlődött az elmúlt pár évtizedben is, jövőre lesz például 20 éve, hogy megalapítottak egy kis kaliforniai céget, a Red Digital Cinema Camera Company-t. Az ő újításuk egy olyan modulárisan összeszerelhető kamerarendszer volt, amely soha nem látott képminőséget produkált, tisztán digitális alapanyagra forgatva. A céget alapító Jim Jannard, az Oakley napszemüveggyártó tulajdonosaként nem sajnálta a befektetésre szánt pénzt. Az eredmény önmagáért beszél: a RED mára csaknem iparági szabvánnyá vált, a cég pedig 2007-ben be is mutatta a világ első 4K minőségre képes kameráit, amelyek teljesítményét látva az Oscar-díjas Peter Jackson csak annyit mondott: „Megvettek. Muszáj lesz ezzel forgatnom!”

Mozgalmas mobilizálódás 

Amikor egy Segundo de Chomón nevű filmes 1907-ben egy kocsira helyezett kamerával kísérletezett, még nem tudta, hogy milyen fontos szerepe lesz találmányának a filmgyártásban. Ezzel ugyanis az operatőrök már nem csak egy fix pontról vehették az eseményeket, hanem mozgás közben is tudták követni a szereplőket. Ez azonban csak egy nagy előnye volt a kamerák mozgatásának. A zolly shotnak nevezett megoldás – amikor az operatőr a kamera mozgatása közben állítja a fókuszt – számos filmben igyekezett fokozni a drámai hatást, mint például a Roy Schneider főszereplésével forgatott Cápa című klasszikusban.

A következő nagy áttörés – a hordozható kamerák megjelenését követően – 1976-ban történt, amikor megjelent az első úgynevezett steadicam rendszer, amely voltaképpen egy ellensúlyokkal ellátott váz, amelyet az operatőr magára ölthet. A megoldással a hordozható kamerák szabadságát ötvözték a dolly-ra helyezett kamerák stabilitásával. Az eredményt pedig azóta csaknem minden filmben és sorozatban láthatjuk. Az egyik leghíresebb a Ragyogás című Stanley Kubrick-klasszikus triciklizős jelenete, de például a Vészhelyzetben is ezzel a megoldással érték el, hogy a nézők átélhessék egy nyüzsgő kórház mindennapjainak hangulatát. 

Persze manapság egy-egy ilyen komplexebb mozgatás szinte totális anyagi katasztrófába torkollhat. Elég a 2012-es A sötét  lovag – Felemelkedés című filmre gondolnunk, melynek forgatása során Anne Hathaway egyik kaszkadőre széttört egy 500.000 dollár értékű IMAX kamerát, amikor egy tömegjelenet felvétele közben megcsúszott a motorja. Senki nem sérült meg, de a kamera sajnos használhatatlanná vált. Egy ilyen eszköz fantasztikus felbontással dolgozik, aminek persze súlyos ára van. Szó szerint, hiszen egy ilyen gép körülbelül 110 kg, és csupán 3 percnyi anyagot képes felvenni, ez után pedig 20 perc újratölteni azt.

Viszlát celluloid! Viszlát kamerák?

A mozirajongók számára a mai napig a csillogó filmszalagok jelentik a mozi esszenciáját, azonban a digitális technológia megjelenésével a celluloidcsíkok napjai meg vannak számlálva. Ma már kifejezetten csak művészi öntudat vezet filmrendezőt arra, hogy filmszalagra forgasson memóriakártyák helyett. Örülnek viszont azok, akik szívesen foglalkoznak filmezéssel, de nem feltétlenül van meg hozzá a keretük, hogy a drága alapanyagot és a legalább ennyire költséges utómunkát megengedhessék maguknak.

Hasonló a helyzet a kamerák terén is: a stúdiók által használt mozis kamerákat – mint fentebb is láttuk – a legtöbb ember nem engedhetné meg magának, ezért hatalmas áttörésnek számított, amikor 2009-ben megjelent az első tükörreflexes fényképezőgép, amely képes volt másodpercenként 24 képkockát rögzíteni nagy felbontásban. Azóta az amatőr filmeseknek is megvan a lehetősége, hogy hollywoodi minőségű anyagot állítsanak elő, hiszen a világ hatalmasat fejlődött a 2009 óta eltelt szűk évtizedben is. Ma már egy felső kategóriás okostelefon is olyan teljesítményre képes, amelyhez képest a néhány évvel ezelőtti technológiák szinte kőkorinak tűnnek. Az LG V30 kamerája például már 4K minőségű videó rögzítésére képes, mindezt ráadásul egy LOG nevű formátumban teszi, amelynek köszönhetően a felvételeket akár utólag, profik módjára lehet fényelni és színezni, amit a V30 saját szoftverével is meg lehet tenni. A filterek azonnal, szinte stúdióminőségben kerülnek a felvételeinkre. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy még tapasztalt filmeseknek is problémát okozhat utólag megmondani, melyik felvétel készült stúdióban és melyik az LG V30 használatával.

Hollywood kétarcú sztárja: a CGI

A számítógéppel generált képek ugyanolyan szerves részét képezik ma egy filmnek, mint a stáblista a végén. Épp a napjainkban futó népszerű sorozat, a Westworld 1973-as eredetije volt az első olyan film, amelyben számítógéppel létrehozott képeket alkalmaztak. 1976-ban pedig már meg is érkezett az első 3D-film (éppen a Westworld folytatása, a Futureworld volt az), azóta pedig a mozinézők teljesen természetesnek veszik a képeken látható, vagy azokból kilépő, digitálisan megjelenített lényeket, járműveket vagy akár embereket is.

Ez hatalmas robbanást eredményezett a sci-fi műfajában, hiszen a filmeseknek nem kellett többé damilon belógatott fémtányérokkal ábrázolni az űrhajókat vagy a titokzatos űrlényeket. 1995-ben aztán elkészült az első egészestés film is, amelyet teljes mértékben számítógépes animációból állítottak össze. Ez volt a Pixar Toy Story-ja, amely a stúdió egyik legnagyobb sikerét és jó pár Oscar-díjat is hozott. Természetesen a rossz CGI egy jó filmet is nézhetetlenné tehet, de ahogy a technológia fejlődik, úgy kapnak a filmesek egyre több eszközt a kezükbe: valószínűleg soha nem fogjuk elfelejteni a 2009-es Avatart. James Cameron több jelentős technikai bravúrt is alkalmazott a mozi készítése során, így a „performance capture” nevű eljárást, ami egyszerre digitalizálta a színészek fizikai megjelenését, mozgását, illetve hangját is. És nem mellesleg, a Sony-val sikerült olyan kamerákat megalkotni a forgatásra, ami már menet közben, a kijelzőn is a szereplők virtuális alteregóját jelenítette meg. A Zsivány egyes című Star Wars-történet új generációs CGI segítségével keltette életre a fiatal Leia hercegnőt alakító Carrie Fishert és az 1994-ben elhunyt Peter Cushing által játszott Tarkin kormányzót. A grafika pedig olyan mértékben fejlődik, hogy elképzelhető, néhány év múlva olyan sztárokat láthatunk majd újra a filmvásznon, akik már felhagytak a filmezéssel, vagy, mint Cushing esetében, már távoztak az élők sorából. Szükség is van a fejlődésre, mivel a mai filmrajongók már az okostelefonjaikon is nézik a filmeket. Amikor pedig olyan képernyőket kell kiszolgálnia Hollywoodnak, mint például a V30 szemkápráztató, 16 millió szín megjelenítésére alkalmas Dolby Vision OLED-kijelzőjét (közel 93 négyzetcentiméternyi képernyőt), akkor a legkisebb részlet is számít.