Egyedül vagy közösségben, a mozgás öröméért vagy egy konkrét célért, de futni nagyon sokak szerint nemcsak, hogy jó, de az egyik legjobb dolog világon. Évről évre egyre többen űzik ezt a sportot, és egyre többen mérettetik meg magukat hivatalos versenyeken is. Az idei SPAR Budapest Maraton® Fesztiválra is több ezer résztvevőt várnak, az indulók között pedig számos civil szervezet futónagykövete, köztük Zsigmond Áron is rajthoz áll, aki az Utcáról Lakásba Egyesületnek gyűjt adományokat.
Melyik az első fontos emléked a futással kapcsolatban?
Ez most már furán hangzik számomra, de az, amikor először éreztem úgy, hogy jól esik, és egy kellemes tevékenység. Nem az aszfalton futás, hanem a terepfutás ugrik be először.
Számomra mindig is a falmászás és a sziklamászás különböző válfajai számítottak az elsődleges sportnak, és a futást sokáig egyfajta szükséges kellemetlenségnek gondoltam, egy nem túl élvezetes, testet karbantartó tevékenységnek.
Ez akkor változott meg, amikor egyszer véletlenül beneveztünk egy terepfutó versenyre a barátaimmal: azt hittük, hogy teljesítménytúrára megyünk. Aztán az egyik évfolyamtársnőm lelkesen rám írt, hogy látja, hogy én is megyek a futóversenyre, és meglepődött, hiszen nem is tudta rólam, hogy indulok ilyen versenyeken. Ő volt az, aki elmagyarázta, hogy amikor egy versenykiírásban a trail szó szerepel, az arra utal, hogy futóversenyről van szó. Ezt követően pánikszerű diskurzus indult be a baráti messenger-csoportban, hogy akkor most tényleg fel kell készülnünk erre, de nem tudjuk, hogyan.
Végül nekivágtunk, és ott éreztem először azt, hogy jól esik. Körülbelül a táv, ami, ha jól emlékszem 30 kilométer volt, feléig közösen elhandabandáztunk, ezután viszont azt éreztem, hogy inkább gyorsítanék egy kicsit: elkezdtem rendesen futni, és egészen jól ment. Akkor éreztem azt, hogy természetben, erdőben, hegyekben, ahol egyébként is szerettem lenni, csak sosem futva, ott valahogy ez is könnyebben megy. Ezután kezdtem el különböző terepfutó versenyekre nevezni, és középtávon, olyan 25-30 kilométeren, egészen jól ment. Majd mindeközben elkezdtem aszfalton is futni, és mostanában a kettőt váltogatom.
Ezek szerint a sport mindig is része volt az életednek?
Volt ugyan egy kisebb hiátus, de igen. Kisgyerekkoromban úsztam, jól is ment, de végül, amikor komolyra fordul volna, és ki is szúrtak, hogy egészen ügyesen mozgok – ami egyébként egybe esett az iskolakezdéssel is – a versenyzőnek való nevelés részben édesanyám ellenállása, részben pedig a szívproblémám miatt meghiúsult.
A mászást gimiben kezdtem el, először jött a sziklamászás, aztán terembe is jártam, és nagyon hamar rákaptam az ízére. Azóta a sport tényleg a mindennapjaim része, ha tehetem, akkor mozgok, mindegy is, milyen formában.
Beszéljünk az edzésről: van valamilyen bevált módszer, amit követsz vagy amit kitapasztaltál és segíti a felkészülést egy versenyre?
Ebben az évben egy kicsit minden máshogyan alakult egy sérülés miatt, így az idei félmaratoni távot is másként kezelem: ha egy valamelyest futótempónak megfelelő időben ledöcögöm és célba érek, akkor már boldog leszek. Sajnos a bal lábam egy idő után bemerevedik, és ezért nagyon aszimmetrikusan futok, és ha sokat, akkor meg is fájdul. Szóval a mostani edzésterv az, hogy amikor van időm, akkor futok, amennyit tudok és bírok.
Amikor jó formában vagyok, és tudok erre elég időt és energiát fordítani, akkor egyrészt hosszú, lassabb futásokkal készülök, akár terepen, akár városban, általában hétvégenként, hiszen azért ez több időt igényel. Ezeket kombinálom az intervallum edzésekkel, amiket nagyon szeretek, mert változatosak, és nagyjából bárhol, bármikor el lehet végezni őket.
Számodra magányos vagy inkább közösségi sport a futás?
Szerintem ki-ki a saját igényei szerint éli meg ezt. Én legtöbbször egyedül futok, de ha éppen úgy van, mint például a ma délutáni közös edzésen is, amit a futónagyköveteknek szerveztek, vagy akár váltóban az Ultrabalatonon, akkor az közösségi élmény.
Nekem abban segít a közösségi futás, hogy nem visz el a lábam. Sajnos hajlamos vagyok arra, hogy futás közben elkalandoznak a gondolataim, nem figyelek a tempóra, felgyorsítok. Ilyenkor kifejezetten jó, ha másokkal együtt futok, mert vissza tudom fogni magam, beszélgetünk közben, sokkal kontrolláltabb így az egész mozgásom.
A futóversenyekkel kapcsolatban is pozitív a megélésem, pedig sosem tekintettem magamra úgy, mint aki különböző versenyeken elindul. Mindig is magamat szerettem fejleszteni, saját magammal versenyezni, mégis többségében jó tapasztalatokkal tértem haza a versenyekről, jó élmények voltak.
Miért érdemes elkezdeni futni vagy akár versenyre nevezni, és ezzel szintet lépni?
Ezer és egy körülményen múlik az, hogy kinek milyen mozgásforma az élvezetes. Számomra a környezet volt a kulcs: az kellett, hogy a természetben legyek, meglássam ennek a szépségét és ezáltal flow-ba kerüljek. Annak, aki egyébként is szeret túrázni és a természetben lenni, mindenképpen ajánlom, hogy próbálja ki a terepfutást. Én magam nagyon szeretem benne azt, hogy sok olyan helyre el tudok jutni így, ahová egyébként nem sikerülne: két éve jártam az Azori-szigeteken, ahol csodálatos helyekre jutottam el, egy-egy napon belül, futva. Gyönyörködtem a tájban, viszonylag hosszabb távokat sikerült bejárnom, amit se sétálva, se biciklivel, se autóval nem tudtam volna megtenni. Ezt a fajta szabadságot nagyon szeretem ebben a mozgásformában.
Az idei évben már másodszor indulsz el az Utcásról Lakásba Egyesület futónagyköveteként a. SPAR Budapest Maraton®Fesztiválon. Hogyan lett belőled futónagykövet és miért épp ehhez az egyesülethez csatlakoztál?
Az ULE munkásságát már jó ideje követem, tisztában voltam azzal korábban is, hogy mit csinálnak, civil szervezetként kiknek és hogyan segítenek. Számomra fontos az, hogy az ő munkásságuknak nagyon kézzelfogható eredménye van: az adományokból, amik befolynak hozzájuk, rászoruló embereknek segítenek: enni adnak annak, aki éhes, és fedélt adnak annak a feje fölé, aki fedél nélküli. Ezek egyrészt rövidtávon is olyan célok, amikkel könnyen lehet azonosulni, hosszútávon pedig, ahogy azt számtalan kutatás alátámasztja, segítenek szerencsétlenül járt embertársainknak kilábalni a gödörből: ha az alapvető emberi szükségleteid ki vannak elégítve, sokkal hatékonyabban tudod jó irányba kormányozni az életed. A felhívás hírlevélben jött, jelentkeztem, én is futónagykövet lettem, és így ebben a formában, adománygyűjtőként is tudom már támogatni a munkásságukat.
Hogy látod, van vagy lehet bármiféle párhuzam egy civil szervezet munkássága és a futás között?
Igen, sok munkával keményen megdolgozni minden apró lépésért, a fokozatos előre haladásért. Az előtted lebegő, de nehezen elérhető célokat szem előtt tartva, folyamatosan küzdeni. Szóval, ha létezik ez az összefüggés, akkor az valami ilyesmi. Azzal, hogy futónagykövet vagyok, és elindulok egy versenyen, a saját magam állóképességén is javítok, és áttételesen a rászoruló embertársaimon is segítek, így ez egy nagyon jó kombináció.
Miért fontos az, hogy legyenek futónagykövetek? Vagy kicsit messzebbre nézve: miért fontos az, hogy az ilyen típusú közösségi eseményeken is láthatók legyenek ezek a szervezetek?
Bár én semennyire sem vagyok ismert ember, de abban én is tudok segíteni, hogy az ULE üzenetei sokkal többekhez eljussanak, akár csak a saját ismeretségi körömön belül is: hiszen vannak olyanok, akik miattam és a futónagykövetség révén találkoztak az egyesülettel és lettek a támogatói. Persze minél ismertebb valaki, aki odaáll egy ügy mellé, annál szélesebb az a kör, ahová el lehet juttatni az üzenetet, természetesen nemcsak a futással kapcsolatban és nemcsak futással.
Tavaly majdnem 400 ezer forintot gyűjtöttem össze egy hónap alatt, én magam egyedül nem tudtam volna őket egy ekkora összeggel támogatni. Azt gondolom, hogy ez a fajta, bármilyen furán is hangzik, de marketing-szervező tevékenység és a sajtónyilvánosság is fontos és nagyon hasznos. Az idei évben több, mint 20 nagykövet áll rajthoz különböző távokon a versenyen és gyűjt adományokat az egyesület részére.
Mi az idei célod, amiért rajthoz állsz majd?
Egyrészt az, amiről korábban is beszéltem, hogy egyáltalán célba érjek. Tavaly volt konkrét időeredmény is, amit el szerettem volna érni, az nem sikerült, de az adománygyűjtésben a tervezett 200 ezer forint helyett a dupláját, 400 ezer forintot sikerült elérni. Úgyhogy idén eleve 400 ezer forintos adománycélt tűztem ki. Ha ezt is sikerülne megduplázni, az csodálatos lenne, de ha csak újra összejön 400 ezer forint, akkor is nagyon boldog leszek.
A kétnapos fesztiválon 18 táv és 16 rajt várja a résztvevőket. Itt valóban minden korosztály és sportolni vágyó megtalálja a felkészültségéhez illő és kedvére való távot vagy kihívást. E változatos kínálatnak is köszönhető, hogy a két nap nevezőinek száma meghaladhatja a 25 000 főt.
Az esemény minden távjára és versenyszámára október 8-án éjfélig lehet előzetesen nevezni.
Az oldalon elhelyezett tartalom a SPAR Magyarország megbízásából a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.
