Zseniális katalán ötlet a biciklibusz, így mennek iskolába a gyerekek – videó
Nem szorulnak olyan keskeny helyre, mint egy kijelölt bicikliút, hanem az egész úttestet elfoglalják az autók elől.
Nem szorulnak olyan keskeny helyre, mint egy kijelölt bicikliút, hanem az egész úttestet elfoglalják az autók elől.
Nem fenyeget a testnevelőtanár-képzés kiüresedésének veszélye – állítja Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) rektora, aki fejlesztési programjaikról és nemzetközi képzési terveikről is mesélt.
Bár egyelőre megkegyelmeztek a magyar gazdaságnak a hitelminősítők, a forint aligha kap erőre a következő hónapokban.
Senki sem tudta volna elképzelni, hogy az október 7-i támadás ennyire súlyosan visszaüthet Amerika ellenségeire, ám ettől a térség még továbbra is veszélyes marad, írja véleménycikkében a Bloomberg publicistája.
Rendszeresen át kellene gondolni viszonyunkat az ünnepeinkhez, az azokon közösen elfogyasztott ételekhez, hogy a személyiségünket formáló tradíciók ne váljanak béklyóvá – hangsúlyozza Czecz Fruzsina gasztropszichológus, aki elárulja azt is, hogyan szereljük le a traktálást.
Kőkemény verseny kezdődhet azzal, hogy az év első napjával megszűnt a határellenőrzés a magyar–román határon. A schengeni bővítés összhangban van az európai projekttel, szuverenista körökben viszont gyanússá vált. A magyar kormány ingadozik a nemzeti büszkeség és a rideg érdekérvényesítés közt.