Hűtőből gyártott fegyverek, zuhanó adóbevételek – Moszkva egy éve nyögi a szankciókat
Az orosz gazdaság nem omlott össze, sőt többé-kevésbé alkalmazkodott a szankciókhoz. Ám a kerülőutas importnak ára van, és hiányzik a nyugati csúcstechnika. A lakosság munkaerőpiaci-megélhetési válsággal küzd. Az állami adóbevételek immár zuhannak, a kiadások nőnek, a tartalék nagy, de nem tart ki örökké.
Lehetetlen megjósolni, milyen teljesítmény várható idén az orosz gazdaságtól – legalább ennyi következik abból, mekkora szórást mutatnak az előrejelzések. A moszkvai jegybank 1-4 százalékos recessziót vár, a gazdaságfejlesztési minisztérium 0,8 százalékos GDP-csökkenést. Az orosz elemzői konszenzus a jegybank január végi körkérdése szerint 1,5 százalékos recesszió.
Mindeközben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) épp most javította 0,3 százalékos növekedésre a korábbi 2,3 százalékos recessziót mutató előrejelzését. Az IMF azzal indokolta a revíziót, hogy Oroszország legalábbis részben sikeresen helyezte át külkereskedelmét a Moszkvát a háború miatt szankcionáló országokból szankciókat nem alkalmazó országok irányába.
A háború költségei miatt az orosz állam kiadásai magasak, és ezek az állami költések jelentős mértékben hozzájárultak a gazdasági aktivitás fenntartásához.
Az orosz gazdaság helyzete azért az IMF szerint sem rózsás, az ország erősen függ a nyugati tőkebeáramlástól, így az idő előre haladtával a szankciók hatása egyre nagyobb lesz. Az IMF középtávú előrejelzése szerint az orosz gazdasági kibocsátás 2027-ben kisebb lesz annál, mint amekkora a háború előtt volt.
2022-ben az orosz GDP 2,2 százalékkal csökkent.
A kerülőutak működnek
Ukrajna megtámadása óta Oroszország nem teszi közzé export- és importstatisztikáit, így csak a vele kereskedő országok számaiból lehet következtetni, hogyan alakult a külkereskedelme. Február után az orosz import beszakadt, ám az év hátralévő részében visszapattant, a témával foglalkozó elemzők és elemzőközpontok szerint novemberre, de legkésőbb decemberre elérte a háború előtti szintet, sőt jó eséllyel meghaladta azt.
Az oroszok az ukránokat, a szankciók az oroszokat próbálják felmorzsolni
Oroszország gazdasága az előre jelzettnél kisebb mértékben, három százalékkal zsugorodott tavaly, ám ez nem jelenti azt, hogy az ukrajnai agresszió miatt bevezetett szankciók ne okoznának neki súlyos károkat.