Átlátható adományozás reklámmal és Csisztu Zsuzsával a háttérben
Még szeptemberben kijön a mobilalkalmazása annak a cégnek, amely arra törekszik, hogy megoldásaival segítse a biztonságos adományozást.
Még szeptemberben kijön a mobilalkalmazása annak a cégnek, amely arra törekszik, hogy megoldásaival segítse a biztonságos adományozást.
2024 Krónikája – Világ című sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel. Negyedévenként haladunk, ez az 1. rész.
Komoly presztízsveszteséget könyvelhetett el az orosz államfő azzal, hogy az általa támogatott Bassár el-Aszad volt szíriai diktátornak menekülnie kellett a hazájából, miután Damaszkuszt bevették a lázadó erők. Ha ez nem lenne elég, lehetséges, hogy az egész közel-keleti és afrikai politikájukat újra kell gondolnia a Kremlnek, és búcsút mondhat Oroszország két szíriai bázisának is.
Igazi dicshimnuszt kapott a magyar miniszterelnök az év végére.
Európában elsőként Pesten, 1872-ben jött létre gyakorlógimnázium, ahol az egyetem utolsó éveiben járó tanárjelöltek gyakorlati tapasztalatot szerezhettek a tanításban. Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium elődje sok mindenben megelőzte a korát, újszerű pedagógiai módszereiket azonban a kezdetben sokan kétkedve fogadták. Mohay Péter, az iskola matematikatanára szerkesztésében a közelmúltban jelent meg A Trefort szellemisége c. könyv, melyből az is kiderül, miért nem hatékony a frontális oktatás és miért volt szokatlan a kézfogás tanár és diák között a 19. században.
„A finnek is türkök, csak tiszta lappal indultak” – jegyzi meg KAP, ugyanis a humoristák éppen a miniszterelnök keleti barátkozásáról beszélgetnek. Szóba kerül, hogy milyen egy ökodiktátor, aki politikai ellenfelét komposztálja. Megtudhatjuk, milyen illusztris társaságban tölti az idejét a Türk Tanácsban Orbán Viktor. Még az is felmerül, hogy akkora volt mindig a barátság, hogy talán Mohácsnál nem is védekeztünk. Végül az is kiderül, mi köze van Ceglédi Zoltánnak a türkökhöz.