Moszkvának most azoknak kell keresnie a kegyeit, akiket pár napja még terroristának tartott
Komoly presztízsveszteséget könyvelhetett el az orosz államfő azzal, hogy az általa támogatott Bassár el-Aszad volt szíriai diktátornak menekülnie kellett a hazájából, miután Damaszkuszt bevették a lázadó erők. Ha ez nem lenne elég, lehetséges, hogy az egész közel-keleti és afrikai politikájukat újra kell gondolnia a Kremlnek, és búcsút mondhat Oroszország két szíriai bázisának is.
Amikor vasárnap bejelentette az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ, hogy Bassár el-Aszad bukott szíriai államfő és családja Moszkvába menekült, és a Kreml menedéket ad nekik, felért egy beismerő vallomással, hogy Oroszország jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy a szíriai eseményekre hatást gyakoroljon. Míg 2015-ben még Vlagyimir Putyin orosz elnök segítségével tudta megőrizni hatalmát a 2011 óta dúló szíriai polgárháborúban, most már nem tudott segíteni a Kreml a diktátoron.
Ehhez persze az is kellett, hogy Aszad összes szövetségese meggyengüljön, Irán sem tudott segíteni, mert az általa támogatott Hezbollah és a Hamász elvesztette az erejét az izraeli csapások alatt. Eleinte még érkeztek olyan hírek, hogy a szíriai hadsereget az oroszok légicsapásokkal támogatják, de ez nem gyakorolt komoly hatást a lázadók előrenyomulására.
A szíriai fegyveres ellenzék alakulatai november 27-én indítottak nagyszabású offenzívát a kormányhadsereg állásai ellen Aleppó és Idlíb tartományokban. December 7-én estére több nagyvárost (Aleppót, Hamát, Deraát és Homszot) elfoglaltak, december 8-án bevonultak Damaszkuszba, a szíriai kormányerők egységei pedig elhagyták a fővárost.
Aaron Zelin, a Washington Institute főmunkatársa szerint merőben más a helyzet most, mint 2015-ben. Az orosz–ukrán háború miatt Moszkva erői le vannak kötve Ukrajnában, illetve a kurszki régióban. Míg kilenc éve Putyin támaszkodhatott a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-csoportra, addig az mára eltűnt komolyan vehető erőként. Moszkvának sem a kapacitása, sem a képessége nincs meg ahhoz, hogy úgy lépjen fel a térségben, mint korábban – mondta.
A Kreml döntése (vagy a tehetetlensége), hogy az Aszad-rezsimet veszni hagyja, mindenesetre árt Oroszország hitelességének – hívta fel a figyelmet az Institute for the Study of War amerikai agytröszt. Moszkva eddig azt a képet mutatta magáról, hogy egy megbízható és hatékony szövetséges, ez azonban most komolyan sérült. Az afrikai és latin-amerikai vezetők átgondolhatják, mennyire érdemes Putyinra támaszkodni.