Várszegi Asztrik: A végrendelet

Ha mérlegelem az elmúló esztendőt, egyszerűen azt kell írnom, hogy újratanultam élni: megélni azokat az órákat és perceket, amikor kívülről nézve nem csináltam semmit, mégis örültem az életnek, annak a hálának, az Isten és emberek iránti szeretetnek, amely szívemből fakadt. Mivel ma sokan szenvednek és panaszkodnak, röstelkedve írom: boldog voltam és boldog vagyok egyszerű keresztényként, és hála Istennek még egészséges is.

Mindenre nyitott vagyok, minden érdekel – de távolabbról. Találkozásaimat, a legrövidebb levelet is ennek a belső békének, a másoknak nyújtott bátorításnak, a barátaimért, testvéreimért, diákjaimért, az egész, krízisben szenvedő emberiségért mondott imádságban törekedtem végezni. Ami mégis aktivitásomat illeti, folytattam a lelkipásztori munkát, amelyben volt egy bécsi diakónusszentelés, egy hazai papszentelés, bérmálás, számos esketés, keresztelés, lelkigyakorlat és személyes beszélgetések. Sőt, már jövőre is várnának esketések, amelyeket az idén elhalasztottak.