„Soha nem fogok innen szabadulni” – Fájdalmas élmény olvasni Alekszej Navalnij Hazafi című naplóját

„Nem akarom, hogy ez drámaian hangozzon, de azt hiszem, nagy a valószínűsége, hogy soha nem fogok innen szabadulni. Még ha minden kezd is szétesni, engem ki fognak nyírni a rezsim összeomlásának első jelére. Meg fognak mérgezni”

– mondta feleségének, Julijának az egyik beszélőn a 2021 januárjában börtönben fogva tartott Alekszej Navalnij, aki Hazafi című könyvében idézte fel a pillanatot. Vlagyimir Putyin orosz elnök leghatékonyabb oroszországi ellenfele csak egy dologban tévedett: megölték ugyan, de a Kreml a gyilkossággal nem várta meg a rezsim gyengülését, már idén februárban végeztek vele, nem sokkal azután, hogy egy sarkvidéki börtöntelepre, a „Sarkvidéki farkasra” száműzték. Az Insider orosz oknyomozó portál által megszerzett hivatalos iratok is bizonyítják, hogy a 47 éves Navalnij nem természetes halállal halt meg: a hatóságok meghamisították az orvosi jelentéseket, és az egymásnak is ellentmondó iratokból egyértelműek a mérgezésre utaló részletek.

Alekszej Navalnij: Hazafi

Helikon

Bár Navalnij sejtette, és okkal, hogy a Putyin-rezsim nem engedi szabadon, egyetlen pillanatra sem adta fel a harcot, és 2021 januárjában úgy tért vissza németországi gyógykezeléséből – miután 2020 augusztusában az orosz titkosszolgálat, az FSZB tisztjei novicsok idegméreggel próbálták megölni –, hogy tisztában volt azzal, már a repülőtéren őrizetbe veszik. Azt is tudta, miért: „amikor hatalomra kerülök, tenni fogok arról, hogy a vádlottak padjára kerüljenek mindazok, akik most a Kremlben vannak, mert kirabolták a nemzetet” – írta Navalnij a könyvében. Azt is egyértelművé tette, hogy Putyin személyesen is a halálát akarta, elsősorban azért, mert a haverok által az államfőnek ajándékozott, Fekete-tenger partján lévő hatalmas, fényűző palotáról szóló, a nyomozás idején „Project Psycho” elnevezéssel illetett dokumentumfilmjében „a luxus beteges megszállottjaként” festette le a Kreml urát.

Miközben Navalnij a Hazafiban leírja életének és politikai harcának legfontosabb pillanatait – a 2011-es választási csalások után kitört tiltakozásokat, a 2020-as mérgezés napját, a seremetyjevói repülőtéri őrizetbe vételét, a börtönben elszenvedett zaklatásokat –, pontos képet ad a Szovjetunió összeomlásának okairól és mikéntjéről, majd arról, hogy a Borisz Jelcin elnök nevével fémjelzett „elátkozott 1990-es évek” után Putyin miként építette ki egyeduralmát. Szerinte hazájának azért nem sikerült mindaz, ami Lengyelországnak és Csehországnak, mert míg a közép-európai államok reformerei – Lech Walesát, Leszek Balcerowiczot és Václav Havelt említi – hittek abban, amit tettek, Oroszországban a korrupció és a hatalomvágy vezérelte a politikusokat. Jelcin és Putyin országlása, bár sok mindenben különbözik, Navalnij szerint az 1990–2020 közötti időszak a korrupció miatt a leépülés korszaka volt: Oroszország elfecsérelte a lehetőségeit és erőforrásait, és ezért nem tudott lépést tartani a többi országgal.