Az én hetem: Krusovszky Dénes Covid-fáradtsága a koki-karneválban
4 perc
2020.11.08. 17:00
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Krusovszky Dénesnek a következő szavakból kellett ihletet merítenie: halottaskocsi, Covid-fáradtság, koki, nyugi, fordítás.
Halottaskocsi: „Egyre többször fordul a halottaskocsi” – kórházi dolgozók mesélték el a hvg.hu-nak, mi megy náluk. Nagyon sok új beteg érkezik, de egyre kisebb létszámú, elcsigázott szakdolgozói és orvosgárda fogadja őket. Van, aki már a családját félti az elégtelen védőfelszerelések miatt. Ha pedig a dolgozók is elkapják a vírust, akár hónapokat is várhatnak a táppénzük jó részére.
Covid-fáradtság: Romló közhangulat és bizalmatlanság – ez jellemzi Európát a járvány újabb stádiumában. Mindenhol súlyosbodik a járványhelyzet, de nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy továbbra sem élhetnek úgy, mint a járvány előtt.
Koki: A magyar kormány végül nem tudta megakadályozni a megállapodás létrejöttét a tagállamok és az Európai Parlament között arról, hogy jogállamisági feltételekhez kötik az uniós pénzek kifizetését. Válaszul a kormány sorosozik, illetve a járvány miatt létrehozandó uniós helyreállítási alap vétójával fenyeget.
Nyugi: "Nyugi, Donald, nyugi!" – Greta Thunberg klímaaktivista az amerikai elnöknek üzente ezt, amikor Trump a levélszavazatok megszámlálásának leállítását követelte. Thunberg az elnök saját szavait fordította ellene, aki az év elején röhejesnek nevezte őt, és azt írta, hogy „Nyugi, Greta, nyugi!"
Fordítás: Az amerikai elnökválasztás úgy kezdődött, hogy a népszerűbb jelölt, Joe Biden akár földindulásszerű győzelmet arathat. Ez nem történt meg, sőt egy ideig Donald Trump látszott esélyesebbnek, mígnem elkezdték számolni a levélszavazatokat, azok pedig Biden javára fordították az eredményt – bár ennek véglegesítéséig várhatóan még sok jogi csata várható.
Kinézek az ablakon, felpöndörödött szélű sárga levelek hevernek a zöld fűben szerteszét. Végül is ősz van, gondolom, és hát igazam is van, természetesen. A végül is ugyanakkor arra vonatkozik, hogy egyébként szinte mindegy is, hogy ez most ősz vagy nyár vagy akármi. Kicsit feszült leszek a gondolattól, hogy az én életemre közvetlenül nincsen hatással az, hogy épp milyen évszak van folyamatban odakint. Mintha ezt szégyellnem kellene, vagy mintha valami természetellenes dolog volna ez a részemről. Pedig nincs rajta sok szégyellnivaló, az emberek többsége úgy él ma, hogy az egyetlen dolog, amire az évszakok menete hatással van az életükben, az a ruhák mennyisége, amit magukra húznak. A munkám, a napirendem, a kedélyem, a táplálkozásom, a vágyaim évszakfüggetlenek, hogy úgy mondjam. Mindenesetre a levelek szépek a fűben, és én így is-úgy is, évszakokkal vagy nélkülük egy eleven élőlény vagyok. Legyen már elég ennyi egyelőre.
Mellesleg a világjárvány – vájtfülűeknek: pandémia – sem tesz jót az évszakok átélhetőségének. Hát nem mindegy, hogy mikor nem mehetünk sehová? Vagy csak azért gondolom ezt, mert már engem is maga alá gyűrt a covid-fáradtság? Oké, a nyár nem marad el végül is, bár visszanézve lehet, hogy el kellett volna maradnia. Vagyis, hogy a mostani lehangoló eredmények többek között a nyári óvatlanságnak is köszönhetők. Persze ezt sem lehet tudni, semmit sem. És a tízmillió infektológus országában hadd legyek én a tízmillió egyedik, aki őszintén bevallja, hogy halvány dunsztja sincs arról, hogy mi ez a covid és mit akar. És közben ki oszt itt kokit kinek. Nyugat a Keletnek, Kelet a Nyugatnak, Észak Délnek, demokraták az illibsiknek, illibsik a libernyákoknak, nácik a melegeknek, ámokfutók a karantén-törőknek, vírustagadók a vírusszorongóknak, egyszóval mindenki mindenkinek. Egy nagy, átláthatatlan, tragikomikus koki-karnevál a világ. Danse macabre, de a sort nem a halál vezeti, hanem egy kényszeredetten vigyorgó habzó szájú bohóc. Mégis fogjuk a kezét, és megyünk utána.