Visszakövetelik a Mona Lisát? Francia-olasz minikrízist okozott a Leonardo-évforduló
7 perc
2019.04.19. 15:30
Leonardo-festményeket egyetlen múzeum sem ad szívesen kölcsön. Felbecsülhetetlen értékükön, sérülékenységükön és a biztonsági kockázatokon túl azért sem, mert a hiányuk csalódást okoz azoknak, akik az állandó kiállítási helyükön nem láthatják azokat. Az idei Leonardo-év kapcsán a Salvator Mundi körüli rejtélyek mellett (lásd alább Nyomokban című keretes írásunkat) az áll az érdeklődés középpontjában, hány képét lehet majd látni a Louvre központi évfordulós eseményként beharangozott őszi kiállításán. És milyen jogon tart igényt Leonardo legnagyobb tárlatának megrendezésére egy francia múzeum – még ha a Mona Lisa tulajdonosa is?
Tényleg, mi köze volt Leonardónak Franciországhoz?
Leonardónak a leghíresebb művénél jóval több köze van Franciaországhoz: a Milánót elfoglaló I. Ferenc meghívására 1517-ben, az uralkodó első festője, mérnöke és építésze cím birtokosaként az Amboise melletti kastélyba költözhetett, és jelentős járadékot is kapott. A Louvre – az I. Ferenc által megvásárolt Mona Lisa mellett – az itáliai mester négy másik képével büszkélkedhet; rajta kívül még a firenzei Uffizi képtárnak van egynél több – szám szerint három – Leonardo-festménye. Párizsi szerepeltetésük vagy távol tartásuk lett a kiállítás előkészítésének legizgalmasabb, francia–olasz miniválságot előidéző kérdése.
A Louvre biztosra akart menni, ezért Emmanuel Macron elnök és általában a politika közbenjárását kérte a képek megszerzéséhez, és sokáig úgy tűnt, sikerrel járt. Olaszországban azonban időközben kormányváltás történt, és az új, jobboldali populista kormány sokáig elzárkózott a kölcsönzéstől, amiben támogatta az Uffizi német igazgatója, Eike Schmidt is, azt állítva, hogy a képek sérülékenysége nem teszi lehetővé a szállításukat.
A franciák nem értették Salvini poénját
A római kormány azzal is megvádolta a franciákat, hogy ki akarják sajátítani Leonardót, aki pedig „csak ott halt meg”, és különben is, a festményekre szükség van az olaszországi kiállításokon. A populista Liga-elnök Matteo Salvini belügyminiszter bedobta azt is, hogy visszakövetelik a Mona Lisát. Igaz, aztán helyesbített, mondván, hogy csak viccelt, de a tréfán Párizsban aligha nevettek. Róma emlékeztetett arra is, hogy a Louvre soha nem adta kölcsön a Mona Lisát. Egyszer mégis elkerült Olaszországba: 1911-ben egy olasz szobafestő ellopta a Louvre-ból, majd két év múlva el akarta adni az Uffizi képtárnak, ám az igazgató feljelentette, és a párizsi múzeum visszakapta a képet, amely ezek után nyerte el kultstátusát.
A Leonardo-festmények kölcsönzése körüli huzavona csak egyik epizódja a két ország között tavaly óta erősödő feszültségeknek, amelyek Európa közös jövője, a menekültválság, a kétoldalú kapcsolatok akut problémái, köztük a Lyont Torinóval összekötő vasútvonal kérdéséről szólnak. A viszály odáig fajult, hogy Párizs, néhány provokatív olasz lépés után, februárban rövid időre hazarendelte római nagykövetét.
A Leonardo-évfordulót az olasz kormány arra akarja felhasználni, hogy egy századokkal ezelőtti rendkívüli művész dicsfényében fürödjön. Giuseppe Conte miniszterelnök a „mi zseninkként” aposztrofálta Leonardót, Salvini pedig párhuzamot vont: a reneszánsz mesternek és a jelenlegi kormánynak ugyanaz az ambíciója, van egy álma, amit meg akar valósítani.
Rafaellókkal vigasztalódhatnak az olaszok
A csörte azzal végződött, hogy az olaszok visszakoztak, és úgy döntöttek, kölcsönadják a Leonardo-festményeket, Macron pedig olasz partnerével, Sergio Mattarella köztársasági elnökkel május 2-án Amboise-ban együtt emlékezik meg Leonardóról.
| Nyomokban |
Valóságos rejtély a legújabb, Leonardo da Vincinek tulajdonított Salvator Mundi (A világ megváltója) című, 1500 körül készült, Jézust ábrázoló festmény történetében az utóbbi másfél év. Az biztos pont, hogy 2017. november 15-én a Christie's aukciósház New York-i árverésén jutalékkal együtt 450,3 millió dollárt fizettek érte, s ezzel toronymagasan a világ legdrágább festménye lett. Az aukciósház nem adhatja ki a vevő nevét annak beleegyezése nélkül, így csak a beadó személye ismert: ő Dmitrij Ribolovljev orosz oligarcha, aki briliáns üzletet csinált, hiszen néhány éve „potom” 127,5 millió dollárért vette a festményt. Ami a vevő kilétét illeti, az a legvalószínűbb, hogy egy szaúdi herceg, a királyi család tagja volt, aki a 19 perces licitcsatában az abu-dhabi uralkodói família képviselőjén kerekedett felül. Mindketten azt hitték – mint később kiderült, tévesen –, hogy a katari emír a riválisuk. S mivel az Öböl menti térség legtöbb országának az utóbbi években megromlott a viszonya Katarral, talán mindketten presztízskérdést csináltak abból, hogy a műkincsekre világviszonylatban is az egyik legtöbbet áldozó emír ne szerezhesse meg a képet. A világ néhány héttel az aukció után Abu-Dhabi kulturális és idegenforgalmi hatóságának közleményéből értesülhetett arról, hogy a Leonardo-mű a birtokában van, s a Louvre Abu Dhabiban 2018 őszén tervezik bemutatni. Az nem derült ki egyértelműen, hogy a kép csak fizikai valójában van Abu-Dhabiban, vagy a tulajdonjoga is oda került. Ebben azóta sincs bizonyosság, de vélhető, hogy tulajdonoscsere történt, és a szaúdi herceg, aki hazájában állítólag heves bírálatot is kapott a keresztény témájú kép megvásárlásáért, azt hasonló értékű luxusjachtra cserélte el. Más változat szerint a festmény továbbra is az ő birtokában van, csak kölcsönadta – mintegy vigaszdíjként – a licitálásban alulmaradt vetélytársnak. Akárhogy történt is, a képet bemutathatták volna Abu-Dhabiban, erre azonban máig nem került sor - elterjedt a hír, hogy már nincs is meg. A mind türelmetlenebb újságírók, tudván, hogy az uralkodóházakból aligha tudnak érdemi információt kipréselni, a Louvre Abu Dhabiban érdeklődnek, ám rendre azt a választ kapják, hogy ott bizony mindmáig nem is látták a művet. A térség hatalmi játszmáitól kezdve a Leonardo szerzőségét kétségbe vonó hangok felerősödéséig számos oka lehet annak, hogy az is hallgat, aki tudja, kié, és hol van a nevezetes festmény. A legutóbbi restaurálása előtt készült felvétel nem sok kétséget hagy afelől, hogy akkor sem maradhatott a művön sok eredeti ecsetvonás, ha valóban Leonardo az alkotó. A festmény – feltűnést keltő, de marketingszempontból hatásos és indokolt módon – nem a régi mesterek árverésén, hanem kortársaukción került kalapács alá. Erre jegyezte meg maliciózusan az egyik szakember, hogy ez őszinte gesztus volt az aukciósháztól, mivel a mű nagy részét az utóbbi tíz évben festették. Az eredetiségvita kapcsán felmerült a kérdés, hogy a párizsi Louvre kölcsönkéri-e a festményt az őszre tervezett grandiózus Leonardo-kiállítására. A múzeum hosszú ideig várt, mígnem néhány hete jelezte az abu-dhabi testvérintézményének, hogy vinné a képet. Ma már persze az sem biztos, hogy jó helyen kopogtatott. Sokan a párizsi múzeum döntését úgy értékelik, hogy elfogadja a Salvator Mundit Leonardo saját kezű alkotásának. De az is könnyen lehet, hogy a képet „Leonardónak tulajdonítva” címkével tervezik kiállítani – feltéve persze, hogy addig felbukkan valahol a homályból – akár Abu-Dhabiban, akár Rijádban, akár Dohában, netán másutt. |
Az olasz fordulatot elősegítette az a francia ígéret, hogy jövőre, Raffaello halálának 500. évfordulóján a francia múzeumok nagyvonalú kölcsönzésekkel támogatják az olaszországi kiállításokat. A Louvre-nak ily módon egyedülálló esélye van arra, hogy a tervek szerint október 24-én nyíló tárlatán a rajzok és plasztikák mellett bemutassa Leonardo húsznál kevesebb fennmaradt festményének zömét. A rajzokat könnyebb megszerezni, hiszen a Louvre számíthat például II. Erzsébet angol királynőre, aki mintegy félezret birtokol közülük. A budapesti Szépművészeti Múzeum is kölcsönadja mindkét Leonardo-rajzát és az olasz mesternek tulajdonított nevezetes kis méretű bronz lovas szobrát is a tárlatra.
Világszerte mintegy 150 kiállítással készülnek az évfordulóra; a sort épp a Szépművészeti Múzeumnak a „budapesti lovas” köré szervezett kamaratárlata nyitotta meg. A torinói Musei Reali a művészet és a tudomány összekapcsolódását vizsgálja Leonardo munkáiban, a római Scuderie del Quirinale a tudós művészt mutatja be, a velencei Accademia dell'Arte pedig a mester anatómiai tanulmányainak szenteli tárlatát. Az Uffizi nemrég véget ért kiállításán Leonardo híres kézirata, a jelenleg Bill Gates tulajdonában lévő Leicester-kódex több mint 80 lapja volt látható. Nagy-Britanniában a tárlatok alapját II. Erzsébet gyűjteménye adja; ennek darabjai most egyszerre szerepelnek az ország tucatnyi városában. E tárlatok anyaga Londonban egyesül, és további rajzokkal kiegészülve májustól októberig az utóbbi 65 év legnagyobb Leonardo-rajzkiállítását kínálja a Buckingham-palota látogatóinak.
A kerek évforduló Leonardo esetében is lendületet ad a vele kapcsolatos kutatásoknak. Az év eddigi legérdekesebb „felfedezése” Francesco Caglioti nápolyi művészettörténész nevéhez kötődik, aki a Leonardo mesterének, Andrea del Verrocchiónak szentelt firenzei kiállítás kurátora. Szerinte a londoni Victoria & Albert Museumból a tárlatra kölcsönzött, Máriát a kisded Jézussal ábrázoló, és eddig Antonio Rossellinónak tulajdonított terrakottaszobor Leonardo alkotása. Caglioti több mint ezer bizonyítékot vélt felfedezni, többek között Mária ruhájának redőzetét és a kisded mosolyát, mindkettő szerinte Leonardóra vall.
A hír magyar szempontból is érdekes, hiszen jelenleg a Szépművészeti Múzeum említett bronz lovas szobráról feltételezi leginkább a szakma, hogy a nagy reneszánsz mester saját kezű alkotása lehet. A professzor bejelentését fenntartásokkal fogadták, és a londoni múzeum sem akarja egyelőre módosítani a Leonardóval a XIX. század végén egyszer már „hírbe hozott” mű alkotójának személyét.
Nem is egy, hanem két arany keze volt?
Egy másik felfedezés híre alig két hete jelent meg a világsajtóban, ez egyes művek szerzőségének megállapításában is segíthet a Leonardo-kutatóknak. Eddig úgy tartották, hogy Leonardo balkezes volt, ám legelső ismert grafikája, az 1473-as Arno-völgyi tájkép tanulmányozása során a tudósok most arra jutottak, hogy a művész mindkét kezét egyenértékűen használta munka közben. Perdöntőnek az a felismerés bizonyult, hogy a rajz elő- és hátlapján lévő feliratok egyazon művésztől, de nem ugyanattól a kéztől származnak.
Aligha véletlenül került most napvilágra egy másik friss kutatási eredmény is: párizsi szakemberek Leonardo „legalább részben saját kezű” munkájának ismerik el a Monna Vanna című, eddig a mester műhelyében készültként nyilvántartott nagy méretű rajzot, amit a leghíresebb festményével való hasonlósága miatt „meztelen Mona Lisaként” emlegetnek. Az eddigi kétségeket az okozta, hogy a rajz egyik része bal, míg a másik jobb kézzel készült; így a fentebbi felfedezés a Mona Lisa-mosolyú, de fedetlen keblű hölgy titkának megfejtéséhez is közelebb vihet.
EMŐD PÉTER