Sára Sándor Krónikája párját ritkító cenzúratörténeti abszurd a Kádár-korból

Nem túlzás, sok százezren csüngtek a képernyőn 1983 januárjától, amikor a Magyar Televízió vetíteni kezdte Sára Sándor monumentális filmeposzát, a Krónikát. Szerdánként, közvetlenül a főműsoridő után sosem látott (az idősebb nézők esetében évtizedek óta hozzáférhetetlen) képsorok, 1942-es híradórészletek vezették fel A 2. magyar hadsereg a Donnál alcímű dokumentumfilm-sorozatot.

Ebben barázdált arcú férfiak egymást váltva, egymást kiegészítve, vagy éppen cáfolva mesélték el mindazt, amiről évtizedekig nem, vagy legfeljebb csak igen szűk körben, félve beszélhettek. Az igen eltérő sorsú, eltérő világnézetű és eltérő emlékezetű megszólalókat (pontosabban: megszólaltatottakat) csupán egyvalami kötötte össze: részvételük a második világháború idején a Szovjetunió elleni gyászos és végzetes hadjáratban.

A magyar történelmi emlékezetben Sára Sándor, Csoóri Sándor és Hanák Gábor műve fordulópont volt, a marxista történetírás addig meglehetősen árnyalatlanul tárgyalta a doni katasztrófát. A kihurcolt munkaszolgálatosokat leszámítva a hadsereg tagjairól – tábornoktól a honvédig – kizárólag úgy beszélt, hogy azok a fasiszta Németországgal kollaboráló megszálló alakulatok katonái.