Kóka János szerint 2010-ben bevezethető az euró
A gazdasági és közlekedési miniszter szerint 2008-ban Magyarország beléphet az ERM II. árfolyam-rendszerbe.
A gazdasági és közlekedési miniszter szerint 2008-ban Magyarország beléphet az ERM II. árfolyam-rendszerbe.
Ausztriában súlyos politikai válság jön – ami Putyinnak jöhet jól.
A Tisza elnöke az elmúlt három hónapban azt bizonyította, hogy a médiaépítés helyett elég lehet a maga javára fordítani az online közösségi tereket.
„A baj a világgal ott kezdődött, amikor ő ironikus lett” – mondja Lucifer az Úrról Esterházy Péter Mercedes Benz című drámájában, amelyet a Vígszínház a Házi Színpadán mutatott be. Az irónia valóban nem veszélytelen, ezt az író maga is megtapasztalta.
2024 Krónikája – Világ című sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel. Negyedévenként haladunk, ez az 1. rész.
Egy átnevezés is megerősíti, amit korábban sejteni lehetett.
Shari 100 dollárt kapott a szüleitől, ha hajlandó volt lefilmezni egy különösen kínos pillanatát. Később kiderült, hogy hívő mormon édesanyja, a milliók által követett influenszer válogatott módszerekkel kínozta a lány kis testvéreit. Egyre több család enged bepillantást az életébe a YouTube-on, az Instagramon és a TikTokon, és még ha a nyilvánosságra vágyó szülők nem is bántalmazók, az anyagilag igen kecsegtető influenszerkedés aligha működhet úgy, hogy a gyerekek érdekei ne sérüljenek. Mit tegyen, aki etikusan szeretné megosztani családi örömeit?