Bíróság elé áll az Új Vörös Brigádok 17 tagja
A szervezet vezetőjét és négy társát azzal vádolják, hogy 1999. májusában Rómában a nyílt utcán agyonlőtték Massimo D’Antonát, az ország egyik legnevesebb munkaügyi jogászát, szakszervezeti aktivistát, reformer baloldali politikust.
A "történelmi" Vörös Brigádok szélsőbaloldali terrorszervezetnek az olasz politikai rendszer ellen vívott "háborúja" 1978-ban, Aldo Moro kereszténydemokrata pártelnök és korábbi miniszterelnök 55 napig tartó túszdrámájával és meggyilkolásával érte el a tetőpontját. A sokkoló emberrablást követően a terrorszervezet csillaga leáldozott, a példátlan bűncselekmény elkövetőinek zömét sikerült rács mögé juttatni.
Az Új Vörös Brigádok nevű csoportosulás, amely 1999-ben Massimo D’Antona és 2002-ben Marco Biagi munkajogi szakértő meggyilkolásával hívta fel magára a figyelmet, csak nevében és eszmeiségében azonos az Olaszországot egykor rettegésben tartó "történelmi" terrorszervezettel.
(MTI)