Zhvg HVG 2024. december. 04. 18:39

20 milliónál húzná meg a népesség felső határát a holland kormány

Az országban jelenleg 18 millióan laknak.

A holland kormány azt szeretné elérni, hogy 2050-ig maradjon 20 millió alatt az ország népessége – ezt Marjolein Faber bevándorlásügyi miniszter, a Geert Wilders-féle Szabadságpárt tagja jelentette be a Telegraph beszámolója szerint. Ekkora népességnövekedésre ugyanakkor még a szélsőjobboldali kormánykoalíció szerint is szükség van, hogy a bevándorlás által érkező munkaerő elég legyen az egyre jobban elöregedő társadalom idős tagjainak gondozásához.

Ehhez évente mintegy 68 ezer bevándorlót kell beengedniük az országba a következő 25 évben, beleértve a menedékkérőket, a tanulókat és a munkásokat is – erre egy idén készített kormányzati jelentés mutatott rá. Ennél jóval többen, 170 ezren jelentkeznek hollandiai tartózkodási engedélyért minden évben.

Hollandiában a születések száma elmarad a halálozásoktól, így bevándorlás nélkül képtelenek lennének fenntartani a népességnövekedést. Az idei adatok szerint öt lakosból egy 65 évnél idősebb, 2050-re azonban a jelenlegi trendek szerint ez az arány 44,4 százalékra nőhet. A holland statisztikai hivatal szerint az idei évben 138 ezer ember érkezett az országba, míg 92 ezren távoztak, így a népesség mintegy 46 ezerrel nőtt.

A statisztikai hivatal oldala szerint a korábbi adatok és a születések, valamint halálozások alapján számított valós idejű népesség valamivel több mint 18 millió fő. Nyolc évvel ezelőtt, 2016-ban még a 17 milliót sem érte el a lakosság. A hivatal becslése szerint ugyanakkor a következő években lassulhat a népességnövekedés, az ország népessége így 2050-re 19,68 millió lehet, a 20 millió főt pedig csaknem egy évtizeddel később, 2059-ben érheti el.

tudatos mindennapok
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.