Mi az, amit mindenkinek érdemes tudnia, mielőtt gombászni indul?

Fel kell ismernie a gyilkos galócát. Elég gyakori fajról van szó, amely ráadásul nem is annyira könnyen elkülöníthető, mint például a „piros pettyes” légyölő galóca, sok fajjal lehet összekeverni, ami még veszélyesebbé teszi. Ráadásul – állítólag – ízletes gombáról van szó, tehát arra sem számíthatunk, hogy úgyis kiköpjük az első falatot, annyira rossz.

A gyilkos galóca legfontosabb azonosító jegyei:

• Krémszínű, sötétebb vagy halványabb olajzöldes, de akár fehér kalap. Pöttyei nincsenek, de burokmaradvány foltként lehet rajta.
• A gomba alakja fiatalon tojásra emlékeztet, később fokozatosan nyílik ki a kalap.
• A lemezek és a gomba húsa fehér.
• A tönk fehéres, kígyóbőrszerű mintázatú. Nagy gallért és a földnél széles bocskort találunk rajta.
• Lomb- és fenyőerdőben is találkozhatunk vele, tölgyerdőben és fenyő alatt a leggyakoribb.

Előfordulhat, hogy ugyanilyen, de hófehér gombát találunk, ez a fehér galóca, amely épp olyan veszélyes, mint a gyilkos.

Ezek a galócák amatoxint tartalmaznak, amely leállítja a fehérjetermelést, így létfontosságú szervek leállását idézi elő. A mérgezés felismerése sem könnyű: az első – hányásos – tünetek jelentkezése után átmeneti javulás következik be, ezt követően támadja meg a méreg a májat és a vesét.

Gyilkos galóca

Gyükeri Mercédesz

Jó hír, hogy nem okoz mérgezést, ha csak hozzáérünk a gombához, és a spórapor sem tartalmaz annyi méreganyagot, amitől tartanunk kellene. Szakellenőrök mégis elveszik a teljes gombaállományt, ha gyilkos galóca van köztük, méghozzá azért, mert félő, hogy egy letört darab kerülhet a nem mérgező gombák közé.

Mit vigyünk magunkkal a gombászásra?

Gombász az, akit kosárral látunk az erdőben – nem véletlenül: a széles kosárban nem egymásra halmozzuk a gombákat, hanem viszonylag sok elfér egymás mellett, így nem törnek össze a törékenyebb egyedek sem. Legyenek nálunk azért külön tárolók is, például papírzacskó vagy vászontarisznya, ezekben el tudjuk különíteni a fajokat – ez abban az esetben is segít, ha bekerül a gyűjteménybe egy-egy mérgező gomba. Nejlonba ne tegyük a gombát, mert könnyen romlásnak indul. Az sem baj, ha nem zárjuk le a zacskót, így az esetleg ott ragadt rovarok távozni tudnak.

Mielőtt eltesszük a gombát, érdemes megtisztítani a földtől, apró rovaroktól, ehhez egy apró kefe (akár fogkefe) is megfelelő. Ha ismerjük a gombát, levághatjuk a tönk földes alját is – ehhez legyen nálunk bicska. Az ellenőrzésnél azonban fontos határozóbélyeg ez is – például ebből látszik, hogy van-e bocskora a gombának –, ezért legalább egy darabot hagyjuk egészben.

Piruló galóca – de nagyon hasonlít a párducgalócára is

Túry Gergely

A földből próbáljuk inkább kézzel kifordítani a termőtesteket, a megvágott, így sérült tönk ugyanis megfertőzheti a föld alatti gombaszálakat.

Ha komolyan gondoljuk a gombászást, érdemes egy kézikönyvet beszerezni, amit szintén bedobhatunk a kosárba. Számtalan kisebb-nagyobb könyvet lehet kapni, mi Locsmándi Csaba-Vasas Gizella Erdők-mezők gombái című könyvével szoktunk elindulni, ebben a leggyakoribb magyarországi gombák megtalálhatók fotóval, a jellegzetes élőhellyel (lombos erdő, rét stb.) és a jellemző termési időszakkal.

És a mobil?

A mobilt leginkább fotózásra érdemes használni.

Amire érdemes figyelni:

• Milyen termőközegben találtuk? (A talajon, farönkön, fatörzsön, netán másik gombán parazitaként?)
• Milyen fák, egyéb növények (fű, bokrok, aljnövényzet) vannak a környezetében?
• Mik a gomba fő jellegzetességei? (A kalap, a kalap alján a lemezek/pórusok, a tönk, esetleg gallér, bocskor ilyen.) A színeken, formákon, mintákon túl más jegyek is támpontot adhatnak az azonosításhoz: több gomba elszíneződik például vágás, nyomás hatására, és vannak gombák, amelyeknek a lemezei tejelnek, ha megvágjuk – stb.

A fotó tartalmazhat olyan helyinformációt is, aminek a segítségével könnyen visszatalálunk egy jó termőhelyre. Nyugodjunk bele, csak saját tapasztalatunkból fogjuk megtudni, hova érdemes visszatérni, gombász nem fogja nekünk elárulni.

Azonosításra viszont kevéssé alkalmas az okostelefon, kezdve mindjárt onnan, hogy az erdő mélyén jellemzően nem túl jó a térerő, így az internetes oldalakra is kevésbé hagyatkozhatunk.

Mi van a gombász mobilapplikációkkal?

14 éves, félig vak keverék kutyánk megbízhatóbban azonosít, mint a kamerás, mesterséges intelligenciával működő alkalmazások. A gombák megjelenése rendkívül változatos tud lenni, függően attól, hogy fiatal vagy idősebb példányról van-e szó, esett-e az eső, vagy – fogadjuk el – mert csak. Hogy egy példát említsünk: a kékhátú galambgomba kalapja a Miskolci Gombászegyesület (Mige) leírása alapján „változatos színű, gyakran foltos, ibolyászöld, ibolyáskék, olívzöld, rózsáslila”. Jól látjuk, a kék pont nem szerepel a színek között. Ezt a gombát ráadásul még mindig könnyebb azonosítani, mint a számtalan, egymástól alig eltérő, piros kalapú galambgombafajt.

Ízletes vargányák

Túry Gergely

Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy vannak gombák, amelyeket a leggyakorlottabb mikológusok is csak mikroszkópos vizsgálattal tudnak biztonsággal beazonosítani.

Akkor felejtsük el az internetet?

Tanulási célzattal érdemes egy-két oldalt tanulmányozni. A leggazdagabb hazai adatbázis a már említett Migéé, ennek hátránya, hogy legalább a nemzetséggel (tehát a név egyik részével, pl. galóca, tinóru, rizike) tisztában kell lennünk, hogy keresni tudjunk benne, ami feltételez némi alaptudást.

A Fortissima Fungusnál ugyan „csak” 300 fajtát találunk meg – ez általában bőven elég –, itt viszont számtalan határozóbélyegre szűrve tudunk keresni, a már említett, látható tulajdonságokon túl például a sokszor igen jellemző szagra is. Kezdők esetében ez azért is hasznos lehet, mert megtanulhatjuk, mire érdemes figyelni.

Ha Facebook-függők vagyunk, az ott megtalálható számtalan gombás csoport közül a Gombahatározót érdemes követni, ott valóban hozzáértő szaktekintélyek igyekeznek segíteni az azonosításban. A követés alatt pedig azt is értjük, hogy mielőtt posztolnánk, figyeljük, más mit tett ki: szezonban sok a hasonló gomba, lehet, hogy azt is megtaláljuk a már meghatározott fajok között, amivel mi találkoztunk az erdőben.

Mire elég egy ilyen azonosítás?

Tanulni belőle. Nem lehet azonban elégszer hangsúlyozni:

Ha fogyasztani szeretnénk a gombából, mindenképpen nézessük meg hivatásos gombaszakellenőrrel. Ez nem csak az általunk gyűjtött gombákra igaz: ha termelőtől, árustól vásárolunk, rendelkeznie kell szakellenőri igazolással az eladandó áruról, anélkül nem forgalmazhatja.

Ez azért is életbevágó lehet, mert az ellenőr nemcsak ránéz a kosarunkra, hanem minden egyedet külön vizsgál át, vagyis az sem elképzelhető egy ellenőrzés után, hogy az ehető gombák között maradt egy mérgező.

Ebből a szempontból Magyarország egyébként különleges helyzetben van: máshol szakellenőrök híján csak a saját tudásukra hagyatkozhatnak az amatőr gombászok, nálunk a szolgáltatás nem csupán elérhető, de minden esetben ingyenes.

Hol találunk szakellenőrt?

Ideális esetben a legközelebbi piacon, hétvégén akár nyitvatartási időn túl. Érdemes indulás előtt erről tájékozódni.

A Nébihnek van ugyanakkor egy adatbázisa azokról a szakellenőrökről, akik akár otthonukban is vállalják, hogy ránéznek az eléjük letett gombakupacokra. A Fortissima Fungusnál elkészítették az adatbázis térképes, kereshető – és ígéretük szerint frissülő – változatát.

Mit tegyünk, ha a gyerek vagy a kutya megkóstolt egy ismeretlen gombát?

Szerezzünk olyan egyedet belőle, amelyik jól határozható, és minél előbb keressünk meg egy szakellenőrt, ha kell, a fenti listát segítségül hívva. Ha felmerül a gyanú, hogy valamelyik mérgező gombáról van szó, vagy tünetek (például hányás, gyomorgörcs, dezorientáltság) jelennek meg, azonnal hívjunk mentőt – nem árt azonban észben tartani, hogy az egészségügyben nem gombaszakellenőrök dolgoznak, az ő munkájukat is segíti a pontos azonosítás.

Csak azt a gombát szedem le, amit megismerek – ez elég?

Kérdés, mit jelent az „ismeret”. Az nem elég, hogy „a rókagomba sárga, a vargánya meg olyan jó illatú, és nem kékül”. Előbbi könnyen összekeverhető a mérgező világító tölcsérgombával, utóbbi pedig az epeízű tinóruval, amely ugyan nem mérgező, de – a nevéből talán kitalálhattuk – fogyasztásra nem igazán alkalmas.

Világító tölcsérgomba. Ez okozza a legtöbb gombamérgezést Magyarországon

Gyükeri Mercédesz

Mint láttuk, számtalan határozóbélyeget kell ismernünk, és a termőtestek néha még csak nem is hasonlítanak a tankönyvi példányokra – a szakellenőrök igazi tudása abban áll, hogy a fajok tulajdonságainak ismeretén túl rengeteg nem tipikus példánnyal is találkozhattak már.

Milyen párok lehetnek veszélyesek?

A teljesség igénye nélkül:

• Piruló galóca (feltételesen fogyasztható) – párducgalóca (mérgező).
• Ízletes vargánya (ehető) – epeízű tinóru (nem ehető).
• Ízletes csiperke (ehető) – karbolszagú csiperke (mérgező).
• Fehér tarlógomba (a legtöbb forrás szerint ehető) – gyilkos galóca (halálosan mérgező).
• Ízletes tőkegomba (ehető) – sárga kénvirággomba (súlyosan mérgező).
• Lucfenyvesi rizike (ehető) – vörösbarna tejelőgomba (nem ehető).

Milyen népi bölcsességeknek ne higgyünk?

Az alábbi állítások nem igazak:

• A mérgező gombák rossz ízűek.
• Ha állatok megrágták a gombát, nem lehet mérgező.
• Ha egy gomba elszíneződik, nem ehető. (Persze nem minden gomba ehető, ami elszíneződik.)
• A főzéssel elbomlik minden méreganyag. (Bizonyos méreganyagok elbomlanak, ezért tartoznak egyes gombák a feltételesen ehető kategóriába.)
• Mérgező gombával érintkezve elszíneződik az ezüstkanál.

Tényleg szakellenőri vizsga kell ahhoz, hogy elinduljunk az erdőbe?

Nem. Természetesen lehet találni különböző szintű tanfolyamokat, ahol az alapoktól kaphatunk ismereteket, továbbá klubokat, amelyek terepgyakorlatokat szerveznek. Emellett olyan kirándulásokra is befizethetünk, ahol képzett ellenőrrel járhatjuk az erdőt, aki a kincsvadászat végén azonosítja is a talált gombákat. Itt felhívhatják a figyelmünket olyan határozójegyekre, amelyek később segítenek az azonosításban – de még egyszer: ha később magunkban indulunk el, a szakellenőrt ejtsük útba utána.