Zhvg hvg.hu 2022. október. 31. 13:50

Áder János kormánykritikát mondott a napelemstop ügyében

„Mintha a hálózat fejlesztése lemaradt volna” – mondta a volt államfő, miután a kormány a hálózat elégtelenségére hivatkozva kirúgta a lakossági napelemtelepítések legfontosabb lábát.

Az energiabiztonságról és a villamoshálózat fejlesztésének fontosságáról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Nemes Csabával, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal fenntartható fejlődési főosztályának vezetőjével Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában – számol be az állami hírszolgálat, az MTI

Áder János felvetette: annak ellenére, hogy sok ház tetejére kerültek napkollektorok, és számos kisebb teljesítményű naperőművet helyeztek üzembe, „mintha a hálózat fejlesztése lemaradt volna”. Nemes Csaba energiabiztonsági szempontok miatt amellett érvelt, hogy az állami és magánkézben lévő hálózatfejlesztések minél előbb elinduljanak. Ugyanakkor jelezte, hogy ezek kivitelezését korábban a pandémia, jelenleg az ukrajnai háború miatt akadozó ellátási láncok és a szakemberhiány is hátráltatja.

Az, hogy a hálózat fejlesztése „lemaradt” enyhén szólva eufemizmus. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter október közepén jelentette be, hogy az újonnan telepített lakossági napelemeknél a kormány felfüggeszti a hálózati visszatáplálás lehetőségét – jelenleg a lakossági kiserőművek által termelt, helyben épp akkor fel nem használt energiát fel lehet táplálni a hálózatba. A politikus ezt azzal indokolta, hogy pillanatnyilag sokkal több az igény, mint amennyit a hálózat be tud fogadni.

Október 26-án jelent meg a „felfüggesztés” részleteiről szóló kormányrendelet. Az október végéig igényt bejelentők még betáplálhatják a megtermelt napenergiát villamosenergia-hálózatba, az azután igényt bejelentők csak saját használatra fordíthatják az áramot, amíg nem valósul meg a kormány által ígért hálózatfejlesztés.

A Technológiai és Ipari Minisztérium közleménye szerint a lakossági akkumulátorok telepítését a kormány is ösztönözni fogja, amint az európai uniós források elérhetővé válnak, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal pedig rendszeresen ellenőrzi hálózat állapotát és javaslatot tesz a betáplálás felfüggesztésének megszüntetésére.

A napelemstop miatt október 28-án ötpontos petícióval fordult Palkovics László technológiai és ipari miniszterhez több szakmai szervezet:

  • Kérik, hogy azoknál a napelemes rendszereknél, ahol a hálózat és a transzformátorkörzet műszakilag alkalmas a csatlakozásra, tegyenek kivételt és ne tiltsák a visszatáplálást, az igénybejelentésre, valamint az engedélyeztetési eljárásra pedig adjanak időt október 31. után is.
  • Kérik, hogy a 100 százalékos támogatású napelemes pályázattal elnyert támogatások maximum összegét az eredeti 485 645 forint/kWp-ről bruttó 600 000 forint/kWp-re emeljék. Indoklásuk szerint ugyanis ha marad az eredeti összeg, több mint 43 ezer nyertes pályázat kerül veszélybe, mivel a pályázat kiírása óta jelentős áremelkedés volt a piacon, sőt a forint is jelentősen vesztett értékéből.
  • Kérik, hogy azoknál a beruházásoknál, ahol 30 százalékos tárolókapacitást írtak elő, legyen lehetőség arra, hogy kivételt kérjenek, és a már megkezdett beruházásokat befejezhessék azokon a területeken, ahol a hálózat kapacitása ezt engedi. Ha ezt a kérést teljesíti a minisztérium, akkor gyakorlatilag megmentik azokat a beruházókat, akik még a szigorítás előtt kezdték a projektjeiket.
  • A szervezetek szeretnék, ha a minisztérium nyilvánosságra hozná azokat az adatokat, amelyek alapján a visszatáplálási stopról döntöttek, hogy lássák, az országban hol milyen kapacitást bír el még jelenleg a hálózat, így tervezhetővé tudnák tenni a növekedés ütemét.
  • Bár a visszatáplálási stop október 31. után él, a kormányrendelet elvileg csak ideiglenes. Azt viszont nem határozták meg, hogy pontosan meddig szól ideiglenessége, és mikortól lehet ismét olyan rendszereket telepíteni, amik már visszatáplálhatják a megtermelt energiát a központi rendszerbe. A szervezetek szeretnének tehát választ kapni, hogy meddig szól rendelet, hiszen jelenleg a napelemekkel foglalkozó cégek nem tudják alapvető működésüket sem tervezni, nem tudnak új erőműveket építeni. Kérik, ha szakaszos feloldásra is van lehetőség, akkor annak az ütemezését is hozzák nyilvánosságra október 31-ig.
tudatos mindennapok
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.