Zhvg hvg.hu 2022. június. 18. 20:07

Hónapok óta nem működik a Várkert Bazár liftje

A mozgáskorlátozott utazók így csak tömegközlekedéssel érhetik el a Várat, az azonban nagyobb csoportokkal nehézkes.

Tábla jelzi a Várkert Bazárt a Budavári Palotával összekötő liftnél, hogy az karbantartás miatt nem üzemel. Ez az RTL Híradójának beszámolója szerint azért igazán nagy probléma, mert a turistaszezon kezdetével az idősebb, mozgásukban korlátozott turisták így nem tudják elérni a budai Várat.

Fejes Erika idegenvezető a Híradónak azt mondta, korábban naponta vitte fel a Várba a szállodahajóval érkező, idősebb utasokat, azon a szűk lépcsőn azonban nem mer velük elindulni, ami jelenleg a liftet kiváltja. Akad olyan idegenvezető is, aki a Városligetbe vitte inkább a turistáit a Vár helyett, ami nyilvánvalóan nem ugyanazt az élményt adja a látogatóknak.

A Várkapitányság a csatornának azt írta, hogy a liftnek olyan speciális alkatrészre van szüksége, amely jelenleg nem elérhető a piacon. Ennek ellenére a javítását június végére ígérik.

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere azt mondta, hogy a Széll Kálmán térről induló 16-os busszal így is el lehet érni a Várat, az idegenvezetők szerint azonban ez csoportoknak nem jelent megoldást.

tudatos mindennapok
Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.