A szervezet hat kereskedőt eltiltott a fatermékek importjától.
Tavaly fokozottan ellenőrizte az Európai Unión kívüli országokból fát, faterméket importáló piaci szereplőket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – áll a szervezet közleményében. Az ellenőrzések komoly problémákat fedtek fel, a hatóság 15 esetben a hiányosságok pótlására kötelezte az érintetteket, a 6 legsúlyosabb szabálysértőt pedig eltiltotta a kereskedelmi tevékenység gyakorlásától. 2021-ben a kiszabott bírság meghaladta az 5 millió forintot.
A Nébih a korábbi évek ellenőrzési tapasztalatai alapján bővítette az ellenőrzött termékek és a származási országok körét: utóbbiak korrupciós indexe alapján az Ukrajnából, Oroszországból és Fehéroroszországból származó szállítmányok kerültek górcső alá. A fatermékek közül a tűzifán kívül, további 6 vámtarifaszám-csoport importőreit ellenőrizték.
A hivatal közlése szerint az importáló kereskedők kötelessége annak biztosítása, hogy az Európai Unió piacán ne kerülhessen forgalomba illegális kitermelésből származó fa és fatermék, ennek érdekében olyan rendszert kell létrehozniuk és működtetniük, amelyben az importőrök meghatározzák, hogy az általuk importált fatermékek esetében milyen módon, milyen dokumentumok alapján vizsgálják és biztosítják a legális eredet igazolását.
Az ellenőrzöttek több mint felének egyáltalán nem volt ilyen rendszere, mások ugyan használták, de az tárgyi tévedéseket tartalmazott, illetve nem igazodott a valós kereskedelmi tevékenységükhöz. Sőt, arra is volt példa, hogy az importőr nem alkalmazta a gyakorlatban a saját előírásait.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában
A politikai hegyomlás átmeneti időre elnapolva – így foglalható össze a maratoni választási sorozat második, vasárnapi fordulója Romániában.