Átszámolva persze. Bojlerenként ugyanis 5 ezer fontot fizetne a brit kormány, összesen pedig 450 millió fontot szánnak erre, hogy csökkentsék a környezetszennyezést – írja a BBC portál. A kritikusok szerint ez is kevés.
25 millió gázbojler van jelenleg brit otthonokban, és ebből a pénzből csak 90 ezret lehet lecserélni. Azt is három év alatt, mert a programnak ez a kifutása. A kormány szerint ez a támogatás lehetővé teszi a családoknak, hogy az olcsóbb gázbojler helyett drágább, de a környezetet jobban kímélő hőszivattyús berendezéseket vásároljanak.
Ezeknek a korszerű berendezéseknek az ára jelenleg 6 és 18 ezer font között mozog Nagy-Britanniában – függően a lakás, illetve a ház méretétől. A szakértők arra mutatnak rá, hogy nem elég a csere, hanem javítani kellene a lakások és házak szigetelésén is, de ez végképp nincs benne az 5000 fontos támogatásban.
A kormány mostani terve az, hogy nem támogatja új gázbojlerek eladását 2035 után, de egyértelműen nem tiltják azt be, mert nyilvánvalóan számítanak arra, hogy nem mind a 29 millió háztartás tud áttérni a hőszivattyús vagy más korszerű, környezetbarát berendezésekre. Ezzel kapcsolatban Boris Johnson kormányfő cikket írt a legnépszerűbb bulvárlapban, a Sunban, hogy megnyugtassa a brit polgárokat: "Nem fog becsöngetni a zöld rendőrség, hogy ellenőrizze a helyzetet!"
A kritizálók szerint az is gondot okozhat, hogy az 5000 fontos támogatás a jómódúaknak kedvez, mert a szegényebb családok nem tudnak áttérni a korszerűbb berendezések használatára.
Nagy-Britannia egyébként azt vállalta, hogy 2035-ig a felére csökkenti a háztartások szén-dioxid-kibocsátását. A Resolution Foundation szakértője szerint ezzel a módszerrel aligha érik el a kívánt célt. A zérókibocsátást az Egyesült Királyság 2050-re tervezi – emlékeztet a BBC, mely rögtön hozzáteszi, hogy a kormány szakértői szerint is a jelenlegi zöld program mindössze a kívánatosnak az egyötödét érheti el az országban.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?
A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.