Néhány tudós szerint a légszennyezés hatással lehet a Parkinson- és az Alzheimer-kór kialakulására.
Fiatalok agyának vizsgálata során tudósok apró légszennyező részecskéket találtak, amelyek a feltételezések szerint szorosan összefüggnek a Parkinson- és az Alzheimer-kór kialakulásával – írja a több országot felölelő kutatásról a The Guardian.
A kutatók 186 mexikóvárosi fiatal agyát vizsgálták meg, náluk szinte kivétel nélkül találtak szennyeződéseket az agyban. Ezek a nanorészecskék pedig szorosan kapcsolódtak olyan kóros fehérjékhez, amelyek az Alzheimer-, a Parkinson- és a motoneuron-betegség jellemzői.
"Még mindig nem értjük teljesen, mi okozza a Parkinson-kórt, de ez a tanulmány olyan kutatásokra épül, amelyek összekapcsolják a rossz levegőminőséget és a neurodegenerációt, valamint a fémmérgezéssel való összefüggéseket" – nyilatkozta a lapnak David Dexter, a Parkinson-kórt kutató orvosok vezetője az Egyesült Királyságban.
A lap szerint, ha ezt a felfedezést a jövőben folytatódó kutatások megerősítik, annak globális hatásai lehetnek, hiszen az emberiség 90 százaléka jelenleg olyan területen él, ahol szennyezett a levegő. Addig is óvatosságra intenek a szakértők, mondván bár valószínű, hogy a nanorészecskék okozzák a károsodást, az egyelőre nem bizonyított, hogy valóban ezek okozzák a betegségek kialakulását.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Egerekben már működik a sejtszerepcsere, amely enyhítheti a Parkinson-kór tüneteit
Közvetlenül az agyba sugározná a zenét Elon Musk új találmánya
Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”
Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.