Az emberszünet eddig sosem látott lehetőséget kínál az emberek és az egyéb élőlények kapcsolatának vizsgálatára.
A koronavírus-járvány miatt a világ számtalan országa vezetett be az emberek mozgását korlátozó intézkedéseket. Sok helyen az emberi aktivitás minimalizálódásával párhuzamosan az egyéb élőlények (elsősorban természetesen állatok) szinte azonnal nagyobb számban megjelentek. A járvány elején az ilyesféle beszámolók szinte elárasztották az internetet – persze akadt köztük kamu is.
Eltűntek a turisták, újra látható az élővilág Velence lagúnáiban
A járvány miatt megnövekedett adatforgalom miatt komoly terhelésnek lesz kitéve az internetes infrastruktúra - vélik az uniós szakpolitikusok, akik szerint mielőbb cselekedni kell.
Egy, a Nature Ecology & Evolution szaklapban publikált friss tanulmányban kutatók megpróbáltak szakszót alkotni erre a jelenségre, és az „anthropause” kifejezést javasolták – amit talán az „antroszünet”, sőt inkább az „emberszünet” kifejezéssel lehetne magyarosítani. Az „antropo-„ azt jelenti, hogy az emberrel kapcsolatos, a kutatók magyarázatuk szerint azért rövidítették le (hagyták el a végét), mert az angol „pause” szó (magyarul: szünet) eleje amúgy is úgy hangzik, hogy „po”.
A tanulmány szerint az emberszünet korábban soha nem látott lehetőségeket kínál az ember és az egyéb élőlények kapcsolatának vizsgálatára – írja a Popular Mechanics. Beleértve, hogy milyen hatással van az emberek jelenléte és az emberi tevékenység az élővilágra, illetve azt is, hogyan viselkednek az egyéb élőlények az emberi környezetben.
Természetesen már nagyon sokat vizsgálták az élőlények viselkedését mind emberi tevékenység által nem háborított, mind emberi tevékenység által befolyásolt környezetben. Azonban erre mindezidáig csak külön-külön volt lehetőség. Például relatíve könnyen lehet vizsgálni, hogyan viselkedik egy madárfaj az erdőben, és azt is, hogyan viselkedik egy nyüzsgő nagyvárosban – azt azonban nem, hogyan viselkedik egy, az emberek által szinte elhagyott nagyvárosban.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet
A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.