Schmitt ügyében is kiderült: az okosok nem eszik a pártvonalat, a hülyék meg bármit megzabálnak. Orbán Viktor népe legnagyobb tanítója lehetne.
A megegyezés akadályai viszont most, a köztársasági elnök elcsapása után nevetségesnek tűnnek, és okafogyottnak.
A Schmitt-ügy egyik széles körben ünnepelt fejleménye az volt, amikor jobbos arcok emelték fel a hangjukat, gyalogoltak szembe a pártvonallal, jelezve, hogy nem nyelnek le minden képtelenséget, amit Orbán Viktor a szájukba tuszkolna. Volt viszont egy másik, szomorúbb tanulsága: hogy elég sokan viszont nagyon szívesen rácuppannak bármire. Vannak még elegen, akik egy ekkora botrányt is megértéssel, jóindulattal fogadnak, mert a Viktor azt mondta, jól van az úgy.
Mindkét reakcióból az következik, hogy a szabadságharcos retorikát akár el is felejthetnénk. Ezen ne múljon semmi.
Az értelmesebbje úgyis tisztában van vele, mekkora egetverő idiotizmus. Láttak már világtérképet, felfogják a kiszolgáltatottságunkat. Azt is értik, hogy ez nem a mi harcunk. Egyáltalán nem a nemzet érdeke, amit Orbán annak próbál eladni: sem a jegybank irányítása, sem a haverok kitömése nem sorskérdés, ahogy az ő minél nagyobb hatalma sem. Az okos jobbosok már azt is látják, hogy mire ment azzal a fene nagy hatalmával.
A hülyébbje? A derékhad? A Békemeneten baktató birkák? Hát azok meg tényleg akármit megesznek. Az ő kedvükért teljesen felesleges fenntartani a szabadságharcot, mivelhogy bekajálnák az ellenkezőjét is, jó étvággyal. Még repetát is kérnének.
Amivel meg is érkeztünk a Fidesz legnagyobb, történelmi esélyéhez, amellyel egészen idáig nem élt. Ez az esély nem elsősorban politikai, hanem pedagógiai.
Arról van szó, hogy itt lakik egy-kétmillió problémás ember, akik eddig nem értek rá, hogy a világról saját nézeteket alkossanak. Ehelyett vezért keresnek, akit követhetnek. Ez hihetetlen lehetőség a tanításukra. Orbán Viktor minden héten eléjük állhatna, és mesélhetne nekik a világról, ami odakint van. A csillagokról, exobolygókról, dinoszauruszokról, aztán Földünkről, Európa földrajzáról és történelméről, meg arról, hogy mi a helyzet most. Tátott szájjal hallgatnák, és hinnének neki. Akkor is, amikor azt mondaná: kedves barátaim, aprócska, legatyásodott ország vagyunk, óriási szerencsénk, hogy van a jó IMF, mert nélküle már most tojással fizetnénk a lópatkóért. És elmagyarázná nekik, hogy elzúgtak forradalmaink, hogy a boldog Ausztria házasodott, amíg mi hőbörögtünk. Felvilágosítaná őket, mesélne arról, hogy szuverenitásunkat régesrég feladtuk, egyik felét akkor, amikor beléptünk az EU-ba, a másikat meg amikor neki kétharmadot adtunk. Nem ennek a tudatlan, tompa nyájnak a legprimitívebb ösztöneit tapogatná ki, és nem azoknak próbálna megfelelni, hanem húzná magával őket felfelé, maga mellé venné Kudlik Julit ismét, és újraalapítaná a Művelt Nép könyvkiadót, ha már annyira hiányzik Kádár és Aczél.
Az ő tekintélyével akár fel is emelhetné a táborát. Nevelhetne belőlük polgárokat. Milliók maradnak sötétségben, milliók ostobasága száll a fejére, amiért nem teszi. És már most is ebbe az ostobaságba gabalyodva vergődik ő is. Igaz, ebből származik a hatalma, de ebből erednek a korlátai is.