Világ HVG 2024. december. 19. 14:00

Szíria nem jelent veszélyt a világra – állítja az ország új vezetője

Ahmad es-Saret a Szíria elleni szankciók feloldását is kérte a BBC-nek adott interjújában.

Szíria kimerült a háborúban, és nem jelent fenyegetést sem a szomszédaira, sem a Nyugatra – jelentette ki Ahmad es-Saret (mozgalmi nevén Abu Mohammad al-Dzsoláni), Szíria új vezetője a BBC-nek adott interjújában.  

„Most, mindazok után, ami történt, a szankciókat fel kell oldani, mert azok a régi rezsim ellen irányultak. Az áldozatot és az elnyomót nem szabad egyformán kezelni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az Aszad-rezsimet megbuktató felkelőcsoportját, a Hajat Tahrír as-Sámot (HTS) törölni kellene a terrorszervezetek listájáról. 

A HTS-t többek között az ENSZ, az Egyesült Államok, az Európai Unió és az Egyesült Királyság is terrorszervezetként tartja számon, mivel az al-Kaidából szakadt ki 2016-ban. Az Egyesült Királyságban már korábban felvetette egy miniszter, hogy fel kellene oldani a HTS betiltását, a miniszterelnök azonban arról beszélt, hogy egyelőre nincs napirenden a kérdés. 

Saret az interjúban azt mondta, nem céloznak civileket vagy polgári területeket, hisz a nők oktatáshoz való jogában, és tagadta, hogy tálibok vezette Afganisztán mintájára rendezné be Szíriát.    

Arra a kérdésre, hogy engedélyezik-e az alkoholfogyasztást, azt mondta: „Sok olyan dolog van, amiről egyszerűen nincs jogom beszélni, mert ezek jogi kérdések.” Hozzátette, hogy egy „jogi szakértőkből álló szíriai bizottság fog alkotmányt írni. Ők fognak dönteni. És bármelyik uralkodónak vagy elnöknek követnie kell majd a törvényt” – fogalmazott. 

Saret néhány nappal ezelőtt azt mondta, kész feloszlatni a HTS katonai szárnyát, amely december 8-án egy villámoffenzíva eredményeképpen hatalomra segítette a csoportot, és amely ellenőrzése alá vonta Damaszkuszt és az ország nagy részét. 

Szíria nem lesz indítóállomás Izrael elleni támadásokhoz – a győztes felkelővezér első találkozása a külföldi sajtóval

A hatalomátvétel óta adott első nyilatkozatában Abu Mohamed al-Dzsolani igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy Szíriát nem fogják ugródeszkának használni Izrael vagy bármely más ország megtámadására. Ám egyben sürgette, hogy a zsidó állam vessen véget a légitámadásoknak, és ürítse ki azokat az ütközőzónákat, amelyeket a múlt héten, az Aszad-rezsim bukása után foglalt el – számol be a Times.

Hirdetés