Világ hvg.hu 2024. november. 05. 18:24

Két kisgyereket találtak lefejezve Guadeloupe szigetén, letartóztatták az anyjukat

Az apa riasztotta a rendőröket, miután megtalálta a holttesteket.

Egy egy- és egy négyéves gyereket találtak lefejezve otthonukban hétfő este a guadeloupe-i Sainte-Rose-ban. Az AFP francia hírügynökség információi szerint a gyerekek apja helyi idő szerint hajnali fél négy körül ért haza, és a ház előtt találta a zavart feleségét egy véres késsel a kezében. A házba rohant, ahol a fürdőkádban megtalálta a gyermekei holttestét, ezután riasztotta a rendőrséget – írja a Le Figaro.

Az anyát a rendőrök végül egy út mentén találták meg. A negyven év körüli nő állítólag összefüggéstelenül beszélt, és nem tudott magyarázatot adni a tettére. Letartóztatták és őrizetbe vették, de nem sokkal később pszichiátriai okok miatt kórházba vitték. Az apa sokkos állapotba került, a mentők látták el.

A Pointe-à-Pitre-i ügyészségen emberölés miatt indítottak nyomozást az ügyben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.