Világ hvg.hu 2024. október. 08. 17:44

A brit belföldi elhárítás szerint az oroszok felbérelt bűnözőkkel szabadítanák el a káoszt Európában

Az MI5 vezetője, Ken McCallum elmondta, hogy az irániak is ezt teszik, a támadások célpontjában a két ország nyugaton élő disszidensei állnak.

A brit belföldi elhárítás szerint az oroszok felbérelt bűnözőkkel szabadítanák el a káoszt Európában – írja az a brit belföldi elhárítás, az MI5 vezetőjének közleményére hivatkozva a Wall Street Journal.

Ken McCallum (képünkön) azt is elmondta, hogy az elmúlt évben az olyan fenyegetések, amelyek hátterében egy adott állami szervezet áll, közel 50 százalékkal szaporodtak meg.

Az MI5 feje szerint ez elsősorban azért van, mert Oroszország és Irán egyre gyakrabban a nyugati alvilág figuráit felbérelve hajtanak végre gyújtogatásokat, szabotázsakciókat és nyílt támadásokat a külföldön élő disszidenseik ellen. Oroszország a bűnözők felbérlésén túl a kibertámadásokban is erős, és mindez amiatt következett be, mert a saját hírszerzői kapacitásai jelentősen meggyengültek azt követően, hogy mintegy 750 diplomatáját utasították ki különböző Európai országokból az Ukrajna elleni invázió megindítása óta.

Irán is nagyobb sebességbe kapcsolt ezen a téren, McCallum 2022 óta legalább 20 olyan tervről tud, aminek a célpontjában az iráni rezsim brit földön élő kritikusai, illetve emigránsai álltak.

Erősödésnek indultak a hagyományosabb fenyegetések is, az MI5 vezetője szerint az Iszlám Állam és az al-Kaida is terrormerényletek elkövetését tervezi az országban. Az elmúlt hónapok folyamán az MI5 nyomozásainak több mint a harmada tengerentúli terrorszervezetekhez vezetett.

McCallum szerint ugyanakkor a jövő terroristái ideológiai szempontból nehezen kategorizálhatók, online radikalizálódnak, és sem a szélsőjobboldali eszmékhez, sem az iszlámhoz nem kötődnek, így nehezebb őket nyomon követni.

Összességében azonban az orosz és az iráni fenyegetés jelenleg a legjelentősebb. Az Egyesült Királyságban a nyár folyamán hét embert vádoltak meg a hatóságok azzal, hogy orosz megbízásból felgyújtották egy ukrán üzletember raktárát. Szintén orosz szabotőröket vádolnak azzal, hogy Berlinben felgyújtottak egy légvédelmi rendszereket gyártó üzemet. Franciaországban is orosz kapcsolatot feltételeznek egy antiszemita jellegű akciósorozat hátterében, illetve a Baltikumban és Kelet-Európában is több gyanús gyújtogatás történt.

Teherán ügynökeit sejtik egy Egyesült Királyságban élő iráni újságíró megkéselése mögött, míg Spanyolországban egy iráni ellenzéki csoportot támogató politikust lőttek arcon fényes nappal.

Az MI5 vezetője szerint az autokrata államok által fizetett bűnözők felderítése nagyon hasonló munka, mint a potenciális terroristák azonosítása. Gyakran már a végrehajtókat is bűnözők bérlik fel, és maguk nem is tudják, hogy Oroszországnak, vagy Iránnak dolgoznak.

McCallum arra is figyelmeztette a bűnözőket, hogy ha elfogadják az autokráciák pénzét, akkor nem a rendőrséggel, hanem az elhárítással találják szemben magukat. „Olyan döntés ez, amit meg fognak bánni” – tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 30. 19:44

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Az 1900-as évek elején óriási szenzáció volt a Mátyássy Zoltán ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, és nemcsak azért, mert egy honvédszázados volt a célpontja, hanem azért is, mert a támadás mögötti indítékot mind az elkövető, mind az áldozat igyekezett eltitkolni. Ez olyan jól sikerült, hogy a mai napig csak elméleteink lehetnek az első magyarországi levélbombás merénylet valódi okáról.