Világ hvg.hu 2024. október. 04. 12:30

Iráni vezető az Izrael elleni rakétatámadásról: ez volt a minimumbüntetés a "vámpírrezsimnek", melyet a "veszett kutya" USA támogat

Ali Khamenei szerint nem fognak „tétovázni” és „halogatni”, ha Izraelről van szó.

Jogos volt az Izrael elleni keddi rakétatámadás, és ez volt a minimumbüntetés az elképesztő bűneik miatt – mondta Ali Khamenei, Irán legfelsőbb vezetője pénteken a BBC tudósítása szerint. A vezető a teheráni Imám Khomeini Mosalla mecsetben tartott prédikációt, a fontosságát az mutatja, hogy utoljára szűk 5 éve volt ilyen, amikor az Egyesült Államok 2020 januárjában likvidálta a Forradalmi Gárda tábornokát, Kászem Szolejmánit.

Ali Khamenei a beszéde elején a világ muszlimjainak egységének a fontosságát hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, ugyanaz az ellenségük, akik a Palesztin állam, Libanon és más muszlim országok ellen támadnak.

Meg is nevezte, hogy kikre gondol, amikor a zsidó államot „vámpírrezsimnek”, míg az Egyesült Államokat „veszett kutyának” nevezte.

Azt is elmondta, Irán minden lépését „erővel és szilárdsággal” fogja végrehajtani Izrael ellen. Azt kétszer is hangsúlyozza, hogy nem fognak „tétovázni” és „halogatni”, ha Izraelről van szó.

Ali Khamenei azt követően tartotta a beszédét, hogy Izrael kedden szárazföldi offenzívát indított Libanonban az Irán által támogatott Hezbollah terrorszervezet ellen. Illetve három nap múlva lesz annak az egyéves évfordulója, hogy a Hamász megtámadta Izraelt.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.