Világ hvg.hu/MTI 2024. augusztus. 31. 12:20

Ukrajna Belgorodra, Oroszország Harkivra mért csapást, mindkét városban vannak civil áldozatok

Belgorodban a helyi kormányzó szerint öt civil halt meg, Harkivban legalább heten veszítették életüket.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Öt civil életét vesztette, 46-an pedig megsebesültek a délnyugat-oroszországi Belgorod várost péntek éjjel ért ukrán légitámadásban – közölte a helyi kormányzó. Vjacseszlav Gladkov elmondta, hogy 37 sérültet, köztük hét gyereket kórházba szállítottak.

Az orosz Nyomozó Bizottság Telegram-csatornáján közölte, hogy a belgorodi támadás ügyében büntetőeljárást indított. Az orosz hatóságok egy szombati, a belgorodi régióban fekvő Sebekino település elleni támadásról is beszámoltak, amelyben a jelentés szerint egy nő megsérült. A jelentések arra nem térnek ki, hogy az ukránok milyen harci eszközökkel hajtották végre a pénteki és szombati csapásokat.

Oroszország közben pénteken Harkivot támadta, ez egy 12 emeletes lakóépületet és egy játszóteret ért. A Kyiv Independent szerint itt legalább hét civil halt meg, köztük egy 14 éves lány. 97-en szenvedtek sebesülést, köztük 22 gyerek. A Harkivi terület kormányzója arról beszélt, a sebesültek közül 20 komolyan megsérült vagy válságos állapotban van.

További, Harkivot ért orosz támadásban megrongálódott egy raktárépület és három lakóház is, de ezek az esetek nem okoztak halált vagy sebesülést.

(Nyitóképünk illusztráció: Harkivban készült ugyan, de még egy korábbi orosz támadás után.)

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.