Világ hvg.hu 2024. augusztus. 25. 15:16

Az ellenzék és az észak-izraeli települések vezetése is bírálta a Hezbollah elleni megelőző csapást

„Túl kevés, túl későn” – mondta a háborús kabinetből korábban kiszállt nyugalmazott tábornok, Beni Ganc.

Sokan elégedetlenek az izraeli vezetésnek a Hezbollah állásai ellen intézett megelőzőcsapással. A Times of Israel például idézi azt a közleményt, amit több észak-izraeli település vezetője adott ki, amiben egyenesen megszakítják a kapcsolatukat a kormánnyal. Azt írták:

10 és fél hónapon át nem érdekeltünk titeket, mostantól viszont már ti nem érdekeltek minket. Ne hívjatok, ne gyertek ide, üzenetet se küldjetek. Eddig is megvoltunk egyedül, ezek után is megleszünk.”

Az északi vezetőket az dühítette fel, hogy az ország vezetése azonnal hajlandó volt cselekedni és megelőző csapást intézni a Hezbollah ellen, amint a belső-izraeli területek kerültek veszélybe, ám egészen addig a fülük botját sem mozdították, holott az északi települések rendszeres tűz alatt állnak a háború októberi kirobbanása óta.

De nem csak az északiak elégedetlenek a kormány teljesítményével. Az izraeli ellenzék legjelentősebb politikusának tekinthető Beni Ganc is elkésettnek és elégtelennek látja a megelőző csapást.

Ganc szerint a kormánynak biztosítania kellene, hogy az északi területekről elmenekült, vagy kitelepített állampolgárok az iskolakezdésre, azaz szeptember elsejére vissza tudjanak költözni a lakhelyeikre.

Beni Ganc korábban tagja volt az izraeli háborús kabinetnek, majd abból a Benjamin Netanjahuval való nézeteltérései miatt kilépett. Ganc szerint Izraelnek eredményeket kellene északon felmutatnia és nem csak reagálnia a Hezbollah akcióira.

Mint arról korábban beszámoltunk, Izrael megelőző csapást mért a Hezbollah libanoni állásaira, amivel egy készülő nagy támadásnak próbálták elejét venni, ám a síita milícia így is rakéták százaival tudott válaszcsapást indítani.

Izrael megelőző csapást mért Libanonra, a Hezbollah válaszul 320 rakétát lőtt ki

A Hezbollah libanoni állásait támadta az izraeli hadsereg, rakétaeső érkezett válaszként, és a terrorszervezet közölte, hogy megkezdte az Izrael elleni támadása „első fázisát”. Izraelben 48 órás veszélyhelyzetet hirdettek.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.